Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
Dzsungelbirodalom

( Honlaptérkép ) Főoldal - Világ - Távoli vidékek - Dzsungelbirodalom


Dzsungelbirodalom

A Birodalom lakói az ősidők óta itt élő sötét bőrű, mélyen vallásos emberek. Az itt lakók az országukat Isten Királyságának nevezik.

A Birodalom ura a Templomos-Császár, aki korábban több hadjáratot vezetett a dzsungelt lakó vadak és a tengeren túl élő hitetlenek ellen.

A Birodalom igazából a partmenti területekre korlátozódik, ám a Császár hivatalos álláspontja szerint az egész dzsungelre kiterjed, fanatikus lovagjai szerint pedig az egész világra.

A Birodalom történelme

Az itt lakó emberek mindig is tudták, hogy őket az Isten egy más világról hozta ide, ám hosszú időnek kellett eltelnie, mire egy remetének sikerült megfejtenie a piramisok falára írt szövegeket. Ebből világosan kiderül, hogy Isten azért küldte őket erre a világra, hogy megváltsák azt a bűneitől. E vallás egyre terjedt a tengerparti törzsek között, s a szövetség végül birodalommá alakult, leigázva a dzsungelt lakó törzseket is a szent cél érdekében.

Ez a birodalom terjeszkedni kezdett, s jelenleg is több fronton harcol a hitetlenekkel, valamint a birodalom határait fenyegető idegenekkel szemben.

A Dzsungelbirodalom térképe


A dzsungel

Trópusi dzsungel, melyet sötét bőrű népek és vad, kannibál orkok laknak. A nyugati területein még érvényesül a Dzsungelbirodalom befolyása, ám keletre legtöbben még csak nem is hallottak róla... A dzsungel északi részére egyre erőszakosabb hullámokban törnek be a gyíkemberek, akik el akarják törölni az emberek írmagját is.

A dzsungel mélyén a legendák szerint óriás ragadozó rovarok és növénydémonok élnek, akik kiszipolyozzák az életerőt minden betévedő melegvérűből.

A dzsungelben számtalan ősi rom található. Ezek közül a legimpozánsabbak a kék kövekből épített piramisok, melyeket a vademberek babonásan kerülnek. A Birodalom papjai szerint ezek egy ősi kultusz szentélyei voltak, melyeken keresztül át lehetett lépni más világokba.


Az ellenség

A birodalom fő ellenségei az orkok, a gyíkemberek és a lanberan hódítók.

Orkok

Az orkok a dzsungel középső részén és a déli tengerparton lakó vad és kegyetlen humanoidok. Kalózaik a tengerről, rablóik a dzsungel felől támadnak. Démonokban hisznek, s ennek megfelelően démoni szimbólumokkal festik ki magukat. Némelyik ork nemzetség szövetkezett a lanberanokkal, míg mások a gyíkemberekkel fogtak össze, így a Birodalom keleti határvidéke egyre inkább veszélyben van.

Gyíkemberek

Gyíkemberek mindig is éltek a dzsungelben, és sosem szívlelték az embereket, de komoly támadásokba csak az elmúlt párszáz évben kezdtek. Szinte öngyilkos módon próbálják elűzni a dzsungelből az emberi lakosságot, minden eszközt bevetve. Valamilyen vallásos cél hajtja őket, de erről a birodalom lovagjai nem tudtak többet kideríteni.

Lanberanok

Mintegy 200 éve jelentek meg először lanberanok, a fehér bőrű humán hódítók. Terjeszkedésük közben kisebb-nagyobb kereskedő-telepeket és katonai kikötőket hoztak létre, amik a part mentén egyre terjeszkednek kelet felé.

A lanberanok lepénzelték az ork kalózokat, akik most a hódítók zsoldjában fosztogatják a birodalom hajóit.


Szólj hozzá a témához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza a Távoli vidékekhez Levél írása