Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
A puszta lakói

( Honlaptérkép ) Főoldal - Világ - Beltenger - Lakók


A puszta

A világ legnagyobb részét az élettelenség jellemzi, a növényi élet kis területekre korlátozódik, s a hegyek kivételével rendkívül ritkán lehet erdőket látni. Legtöbb helyen mindent beborít a szürke por, ami a korábbi termőföldekből maradt. Ez a finom por mindenhová behatol, ezért az utazónak célszerű jól bebugyolálnia magát, vagy nagyon lazán öltöznie, ha nem akarja, hogy a ruhája alá por jusson be. A porsivatagok teljesen kihalt területek, ahol sem növényi, sem állati élettel nem nagyon lehet találkozni. A pusztákon már lehet látni növényeket és állatokat is, de csak ritkán. A bozótos területeken kezdődik igazán az élet - itt él az élővilág legnagyobb része. A hegyekben erdőkkel is találkozhatunk, ahol megmaradt az ősi állatvilág.

A hőmérséklet viszonylag magas, de a legnagyobb veszélyt a nap sugárzása jelenti, mert akinek a puszta bőrét túl sokat éri a nap perzselő sugara, az akár bele is halhat egy idő múlva, s ezt nem lehet meggyógyítani, csak mágikus utakon. Aki fehér bőrrel megy ki, annak a nap végére már vörösre éghet a bőre, még ha árnyékban is volt, ezért a nemesek általában igen szoktak vigyázni magukra. Nagyon sok amulett-árus kereskedik naptól védő talizmánokkal.

Bár csapadék van, a porsivatag és a puszta pillanatok alatt magába szívja, s föld alatti víztározókba szállítja. Egyes törzsek ismerik ezeknek a helyét, de még jó pénzért sem árulják el az utazóknak, bár vizet hozhatnak belőle. Az esőtől egyes helyeken még most is félnek, mivel a legendák szerint a fekete eső tette ilyenné a korábban termékeny földeket.

A növények nagyon átalakultak, hogy az új környezethez alkalmazkodjanak. Legtöbbjük magába szívja a nedvességet, kérgük kemény, nem engedi bejutni a nap sugárzását, s leveleik mérgezőek, hogy az állatok ne egyék meg őket. Ez a méreg sokszor a növények elpusztulása után is halált hozhat, mert egyes növények levelének szétmállott pora is halált hozhat arra, aki belélegzi. Ez emberekre persze csak nagy mennyiségben veszélyes, de a nomádok azért vigyáznak, mert kis mennyiség is heveny rosszullétet okozhat. Ha úgy látják, hogy a földön túl sok döglött állat hever, akkor felhúzzák maszkjukat, és elkerülik a területet.

A porsivatagok a világ legkihaltabb részei, a szürke dűnéken nem maradnak meg a növények, s csak a legfurcsább lények képesek itt huzamosabb ideig életben maradni. Vízhez jutni szinte lehetetlen, ha van is, jó mélyre kellene érte ásni, amit vaktában végezni lehetetlenség. A lakói legtöbbször nem normális állatok, hanem más világokból érkezett jövevények. Értelmes lények legtöbbször elkerülik, bár rowlindok néha itt is felvernek táborokat, mivel tudják, hogy ide nem jön utánuk senki.

A pusztán már jobbak a körülmények, mert a poron egyes helyeken szívós növények telepedtek meg, amik kibírják ezeket a körülményeket is, és megjelennek a kisebb állatok. A puszta megjelenése a földi sivatagoktól a prérikig terjedhet, s állatvilága is hasonló. A fű, ami néhol megjelenik, kis fekete csomó, de szálkássága miatt állati fogyasztására nem nagyon alkalmas. Vízhez jutni itt is körülményes, de a pusztát néha kisebb patakok szakítják meg, amikből iható vízhez lehet jutni. Itt már van értelmes élet, ha nem is túl gyakori, de sok nép lakik erre. A növényekben tárolt víz legtöbbször mérgező, csak a bennszülöttek tudják, hogy melyikhez szabad nyúlni.

A bozótban már találkozhatunk göcsörtös bokrokkal és fekete, meggyötört fákkal is. Az élővilág nagyobb mennyiségben itt jelenik meg. Ezek az állatok alkalmazkodtak a növényekhez, sokuk képes a mérgeket is megemészteni, és a fákat kifúrják a belső, ehető részekig. Vízhez jutni itt már nem nehéz, az állatokat követve folyókhoz juthatunk, de az esők sem ritkák. Egyes területeken normálisabb körülmények is előfordulnak, amiket megkímélt a pusztulás, vagy már helyreállították az elmúlt évszázadok során gondos kezek.

A hegyekben sok helyen fennmaradtak az erdők is, itt hagyományos növény és állatvilággal találkozhatunk, olyannak maradtak meg, mint ahogy az ősi iratok írják. A hegyekben elég sokan élnek, falvak és városok gyakran találhatók a zöld völgyekben. A hegyekben gyakran esik, s innen áradnak le a patakok, amikből nagy folyók lesznek, ám ezek egy része, mielőtt elérné célját, elpárolog a sivatagokban.


A puszta lakói

A világ legnagyobb részét gyűjtögető hordák és nomád törzsek lakják. A puszták lakhatóbb részein már megjelennek az erődített falvak, s azokon a földeken, amik képesek nagyobb embertömegeket is eltartani, magas falakkal bevédett városokkal is találkozhatunk.

A gyűjtögető-vadászó hordák a civilizáció legalján állnak, s vagy eleve primitív népek voltak, vagy visszafejlődtek ide. Ezek idejük legnagyobb részét élelem keresésével töltik. Nagy a halandóság köreikben, betegségek, éhínség és vadállatok támadása egyaránt tizedeli őket. Legfontosabb számukra az adott nap túlélése. Gyakran vándorolnak, hogy a területük kifosztása után újat keressenek. Sűrűn keverednek összetűzésbe nomádokkal és falusi népekkel a gazdagabb földjeikért. A hordáik általában félig állati körülmények között élnek, s általában az erősebb irányítja őket, s néha az, aki jobb földeket tud mutatni. Egyes törzsekben megjelentek a sámánok, akik képesek varázslatokra, ezek valószínűleg régi varázslók utódai. Egy részük kannibál, mivel a legyőzött ellenfél, és a meghalt társuk ugyanúgy étel, mint az az állat, amit elejtenek.

A nomád törzsek általában állattenyésztéssel foglalkoznak, letelepednek egy ideig, majd tovább hajtják állataikat, hogy új földeken legeljenek. Ha nagyon jó területet találnak, ott néha le is telepednek, s kis tábor-falvakat építenek, amiből később akár maradandó település is lehet, s egy idő után növények termesztésébe is kezdhetnek. A nomádok nagy része azért továbbra is vándorlással tölti az idejét. Mivel megtanulták, hogy a lehetőségeket ki kell használni, gyakran támadnak meg védtelenebb falvakat és karavánokat, ezért sok helyen nem szeretik őket. Ha több törzs összefog, akkor akár városokat is megtámadhatnak, illetve falvakat foglalhatnak el, ami azután nekik termelhet.

A falvak termékeny területeken alakultak ki, ahol van víz, és könnyű magukat védeni az esetleges támadásoktól. Mindig önellátó közösségek, nem szorulnak rá mások segítségére, bár az évszázadok alatt egyes falvak között kialakulhattak ilyen kapcsolatok is. Mivel kevés a termékeny terület, ezért van egy maximális lakosság, amit a falu képes eltartani, s ha ezt elérik, egyre kevesebb étel jut a lakosságnak. Ilyenkor vagy megpróbálnak újabb földeket megművelhetővé tenni, vagy átmennek egy szomszéd faluba, s elveszik tőlük erővel. Mivel az utóbbi hamarabb hoz eredményt, ez fordul elő legtöbbször, s vesztes háború esetén is megoldódott a túlnépesedési probléma.

A városok legtöbbje hatalmas, bevehetetlen erőd, ahol a szűk utcákon több tízezer ember nyomorog, ám marad, mert még itt is könnyebb az élet, mint kint a pusztán. Ezek közül sokban maradt még valami az ősi kultúrából, de a legtöbb város barbárok kezébe került, akik az elmúlt századok során tanulták meg a kormányzás fortélyait, ezalatt pedig újra, s újra elkövetik őseik hibáit. A városok legnagyobb része folyók, s tengerek partján, valamint a hegyekben alakult ki, ahol viszonylag termékeny a terület ekkora embertömeg fenntartására. A városok uralkodói gyakran küldenek ki úttörő csapatokat, hogy építsenek földműves telepeket a város környékén, amivel el lehet látni az éhes szájakat. Ha nem jár sikerrel, vagy sürgősen élelemre van szükség, akkor hódító hadjáratban elfoglal pár közeli falvat, ami megoldja ezt a problémát.


Az Átok

A legendák szerint az Átkot a Pokol Kapujából visszaforduló démonhorda idézte a világra a Sápadt varázslók rituáléi segítségével, mivel rosszindulatuk utolsó kitöréseként úgy gondolták, hogy ha az övék nem lehet a föld, akkor más se uralkodjon rajta... Az Átok hatására a termékenység önmaga torz képébe fordult, az állatok és növények legnagyobb része elpusztult vagy szörnyű változásokon ment keresztül. A furcsa torzlások külső, belső vagy szellemi változásokat okoztak, amik új képességekkel látták el az általuk megérintettet vagy épp megfosztották a régiek egy részétől. Ekkoriban különös, mágikus képességek is megjelentek az élővilágban - emberekben, állatokban, sőt, még növényekben is.

Az Átok kártékony hatása a katasztrófa utáni első évszázadban hullámként söpört végig a vidéken, s a kevés számú gyermek nagy része holtan született vagy démonok által megszállva, s a szülôk saját kezüleg végeztek gyermekük porhüvelyével, miközben a theldarinokat szidták átkos mágiájukért. A Kataklizma, majd utána az Átok sok népet döntött nyomorva vagy taszított vissza a primitív, vad életkörülmények közé, ez főleg jellemző volt az amúgy fejlett kultúrákra, akik utánpótlás nélkül maradtak, és nem tudtak megharcolni a fennmaradásukért.

A változás intenzitása azóta csillapodott, mivel a megszállottságra hajlamos gyermekeket megpróbálták kiszűrni, a sámánok jósmágiával fürkészték a terhes asszonyokat, a szülés elôtt ceremóniálisan megáldották a gyermeket, s ha még ez sem működött, akkor a démoni befolyás első jelére megölték, s ez különösen jellemző volt a vérük tisztaságára rendkívül vigyázó rowlindokra, koh~terrinekre, elorasokra és sekturokra.

Egyes helyeken azonban kevésbé voltak drasztikusak, s páran tovább örökítették megváltozott lényüket, ez főleg a toleránsabb, pusztai nomád népekre volt jellemző, a shogratok és jakkarok között pedig gyakran a szülők nagy büszkeségére vált, hogy gyermekük társ-szellemet kapott, lett légyen gonosz vagy jó, főleg, ha erős akaratával maga alá tudta gyűrni a gonosz szellem kísértéseit, s erejét sajátjává tette

Az állat- és növényvilágban jóval nagyobb változásokat okozott az Átok, mivel itt csak a természet szelektált, s így azok a változások, amik elősegítették a túlélést, tovább öröklődtek a lények leszármazottaiban, habár e képességek is folyamatos változásoknak voltak kitéve. A növényekre igen jellemző, hogy nagyon sokuk vált mérgezővé, ami az egyre kopárabbá váló területen igen megnövelte a túlélési esélyeiket a növényevőkkel szemben. A növényevők védekezési képességei is megnőttek, képessé váltak a száraz, egyre mérgezőbb növények egy részét elfogyasztani. A ragadozók persze egyre vadabbak, erősebbek és gyorsabbak lettek, s igen sokuk képes arra, hogy harapásával vagy karmolásával mérget juttasson az áldozat szervezetébe.

A pusztákon megjelent új fajták számát tovább növelték a Sápadtak által behozott harci állatok és szörnyek, valamint később, a sötét elfek, akik tobzódtak az Átok által keltett káosz lehetőségeiben, és új, borzalmas, veszéles vagy furcsa állatok tucatjait hozták létre minden évben. Az elf druidák maradéka, akik a menedékeikben megmenekültek a pusztulástól, hosszú évtizedeken keresztül próbálta visszaállítani a természet korábbi rendjét, ám idővel belátták, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztak, s páranremeteként letelepedtek korábbi szentélyük környékén, ám a nagy többség hazatért az elf birodalomba, hogy reményt találjon.

Habár a Kataklizma óta igen sokat javult a helyzet, ám az Átok néha még most is munkálkodik és a legmeglepőbb helyeken, a legfurcsább, legtorzabb, legborzalmasabb vagy a legszebb változatokat hozhatja ki az általa megérintettből. Az ilyen furcsa teremtményekről szólnak a dalnokok legendái, s a történetek egy része valós élményekre alapul. S ha ma már nem is jár, kel olyan sok mesebeli lény a pusztákon, azért még várnak meglepetések a legtapasztaltabb utazókra is...


Szólj hozzá a témához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza a Beltengerhez Levél írása