Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
Beltenger - Általános ismertető

( Honlaptérkép ) Főoldal - Világ - Beltenger - Általános ismertető


Romok

Mivel az ősi népek épületeinek maradványai mindenfelé megtalálhatóak még a nagy pusztulás és az elmúlt századok ellenére is, ezért valószínűleg igen sűrűn lakták a Beltenger vidékét, sőt, a Rowlind Puszta is népesebb lehetett, mint napjainkban. Ezek a romok gyakran erődökké vagy kultikus helyekké váltak, ám egy részük még a mai napig érintetlenül hever a Kataklizma pora alatt, felfedezésre várva. A romok egy részén a mai napig egy karcolás sem esett, ezek valószínűleg isteni vagy démoni eredetűek, és kevesen merik őket még megközelíteni is.

Ezekben a romokban gyakran lelnek mágikus eredetű vagy akár mágikus kisugárzással is rendelkező holmikra, ám a romok egy része átkozott, vagy kísértetek járják, s ez a tény már elég könnyen elveszi a kevésbé elszánt kincskeresők kedvét. Az átok, ami belengi ezeket az ősi helyeket, legtöbbször nem azonnal hat, s a próbálkozó fáradtan még vissza is érhet otthonába a rabolt kincsekkel, ám idővel elsorvad, s közben még családtagjainak és barátjainak is átadja a kórt, bár azok nem mindig halnak vele együtt, de gyakran van rájuk is káros hatása. Az átok áldozata öregedni kezd, megkopaszodik és terméketlen lesz, majd sorra különféle nyavaják kezdik el gyötörni, amik idővel végeznek is vele.

A romok legnagyobb része elf eredetű, ám a mindenhol előforduló, furcsa geometriájú, aszimetrikus tornyok és a homokdűnék felé emelkedő bejárat nélküli kupolák valószínűleg a Sápadtak népének termékei vagy valamilyen más, korábban itt élő, civilizált népé. A romokon található faragványok legtöbbször elfeket, embereket és törpöket ábrázolnak, ám ritkábban a kisebb fajok, a rasset, a shalriss, a quirreshasser és mások is előfordulnak. Némely képen felbukkan tucatnyi olyan faj is, akiket élő ember nem látott a Kataklizma óta – ezek valószínűleg alulmaradtak a túlélésért vívott harcban vagy pedig pusztán az alkotó fantáziájának voltak a teremtményei.


Vadak

Bár a városállamok lakói ezt nehezen tudják elképzelni, ám a pusztán sok helyen lehet vad, primitív törzsekkel találkozni, akik vadászatból és gyűjtögetésből élnek. Mivel ezek legtöbbször civilizált népekből degenerálódtak ide a Kataklizma után, kultúrájuk maradékát néhol megőrizték, ám ezek leginkább csak vallási rítusok során élednek fel. Egy-egy ilyen törzs általában 40-120 fős, és ritka közöttük az öreg, legtöbbel már 20-25 éves korában végez az éhinség, betegség, egy ellenséges harcos vagy valamilyen vadállat.

A vadak nagy része, valószínűleg az Átok hatása miatt, deformált, és szinte mindnek alacsony az intelligenciája, ami magakadályozza a kiemelkedésüket. Általában elszigetelt vidékeken élnek, amit nem, vagy csak igen ritkán látogatnak még a nomád kereskedők is, habár alkalmanként állati prémekért és faragott műtárgyakért ellátják őket pár alapvető használati eszközzel.

A nomád törzsek vezetői gyakrabban hordozzák az Átok hatását, mint társaik, gyakran igen magasak, nagyok, erősek, több végtagjuk van, vagy állati képességeik, amik elősegítették számukra, hogy sikerüljön a törzs élére törniük. Néha még mágikus képességeket is birtokolnak, amivel igen veszélyesek lehetnek támadóikra nézve. Nem egy történet szólt olyan emberi szörnyekről, aki érintésükkel szénné égették áldozatukat, vagy pillantásukkal nyáladzó örültté tettek egész karavánokat.

Mivel a fémmegmunkálás tudományához nem értenek, ezért elsősorban csont és kőfegyvereket használnak, de időnként felbukkan közöttük pár ősi, néha mágikus fegyver, amit ereklyeként őriznek, és birtoklásuk törzsek sorsát döntheti el.

Legtöbb törzs hívő, és sokan vallásosan imádnak minden emléket, ami a Kataklizma előtti időkből származik. Sámánjaik primitív módon próbálják megőrizni a múlt emlékét, és gyakran beszélnek a felemelkedésről, amikor visszatér népük ősi dicsősége. Legtöbbjük a Theldarinok híve, ám egyes törzsek az elfeket imádják, mint megváltó angyalokat. Nem egy törzs mágiahasználók vagy démonok szolgája, aki befogta őket saját céljai elérésére.

Amikor a területükről kezd kifogyni az élelem, – amikor megölték az állatok javát és kikaparták a földből a növényeket – akkor tovább állnak szomszédos földekre, és néha igen nagy távolságokat megtehetnek, mielőtt újra letelepednek. A legtöbb konfliktust a vándorlásaik során okozzák, amikor kisebb tanyákba, falvakba, esetleg vándorló nomád törzsekbe botlanak. Mivel legtöbbször egyik fél sem sejti a másik reakcióját, ezért gyakran a legjobb védekezést választják – a támadást.


Nomádok

A nomádok a puszta igazi urai, lovaik hátán bevágtatják a kopár síkot, és bejárják a végtelen láthatárt. A nomádokat a nélkülözés folyamatos vándorlásra kényszeríti, s örökké a pusztát járják, hogy vizet leljenek, s legelőt az állataiknak. Nem kötődnek egy területhez, bár egyesek, ha jó földre lelnek, letelepedve akár földművelést is folytathatnak, mielőtt újra útra kelnének. Marandó építményeik nem nagyon vannak, kunyhóikat vagy a környezet anyagaiból állítják össze, vagy nagyobb sátrakat készítenek, amik szétszedve hátasaikon is szállíthatók.

A nomádok általában 40-60 fős családokban, kisebb törzsekben járják a vidéket, s mindig nagy becsben tartják állataikat, hisz ezen múlik az életük – a hátasok a közlekedés segítik, a vágóállatok pedig táplálékot nyújtanak. Minden törzs foglalkozik állattenyésztéssel, és a századok során ragyogó tenyészeteket nemesítettek ki, amik szívósak és szárazságtűrőek, hátasaik pedig a pusztai körülmények között is kitartóak, és sokszor sziklás terepen is gyorsak. Állataik igen változatosak, szinte minden faj megtalálható közöttük, ami jó húst ad, hátasaik pedig lehetnek lovak, hátasgyíkok, óriás rovarok, ám minden törzsnek megvan a rá jellemző fajtája, ami a legnagyobb számban található meg a karavánban.

Mivel életük egyetlen folyamatos küzdelem az elemekkel, a pusztával, a ragadozókkal és a rivális törzsekkel, ezért már nagyon fiatalon fegyvert adnak a gyerekek kezébe, hogy minél hamarabb ifjú harcosokká váljanak, akik segítik a törzs túlélését. Támadás esetén általában a törzs létszámának egyharmada fog fegyvert a támadók ellen. Sok törzsnél az asszonyok is fegyvert fognak családjuk védelmében, ami tovább növeli ezt az arányt. Fegyvereik a hiedelmekkel ellentétben nem primitívek, sőt, egyes törzsek felszereltsége a legjobb seregekével vetekszik, mivel a hátasaik mellett fegyvereiket becsülik a legjobban, s vagyonokat hajlandóak kiadni érte, hogy a legjobbat birtokolják, ami a pusztán létezik.

Az állattenyésztés minden törzsre jellemző ugyan, ám egyesek nem elégszenek meg a szerény életkörülményekkel, és gazdagabb szomszédaiktól erővel veszik el javaikat. Néha a törzsek bátrabb, kalandvágyó ifjai összegyűlnek portyázó, kalandozó csoportokba, és nekivágnak a vidéknek, hogy a visszatérők hatalmas vagyonokat és távoli földek hírét hozzák haza. A nomád kalandozók néha egész kontinensnyi területeket bejárnak, itt is, ott is fosztogatva, állandóan rettegésben tartva a lakosságot, míg a helyi katonaság fel nem számolja őket, vagy a kalandozók meg nem elégelik a zsákmányolt kincseket. Ha több kalandozó csoport is összefog, akár városokat is keményen megsarcolhatnak, de ez csak igen ritkán fordul elő, mivel a városállamok kipróbált harcosaitól azért ők is tartanak. Mivel a kalandozók csak a távoli vidékeket prédálják fel, ezért nagyobb népszerűségnek örvendenek a rablóknál és portyázóknál, akik néha a saját családjukat, rokonaikat is kifosztják, ha úgy adódik.

A nomád törzsek néha hódítási szándékkal támadnak, és nem pusztán csak kifosztani szeretnék a tanyák, falvat, s ha győzedelmeskednek, akkor onnantól keményen megadóztatják a parasztokat, és pár havonta, de évente legalább egyszer ellátogatnak oda, hogy behajtsák az adót. A hűség fenntartása érdekében általában pár harcost ott szoktak hagyni, aki ügyel a rendre, de mindenhol találnak megvesztegethető embereket, akik saját érdeküknek tekintik a hódítók szempontjait minimális juttatásokért is.

A legtöbb nomád törzs tart a portyák során szerzett rabszolgákat, ám ezeket ritkán tartják túl szorosan, mert a pusztában úgy sincs hová menekülni, és csak a saját halálát sietteti az, aki egyedül, a törzs nélkül vág neki az útnak. A rabszolgák arcán tetoválás jelzi, hogy melyik törzs és család tulajdonát képezik, s ha gazdát cserél, akkor újabb rajz kerül az arcára. A rabszolgák szökését nem nagyon tolerálják, s mivel sokan eleve a rabszolgakereskedelemből élnek, ezért általában példát statuálnak vele, hogy elvegyék a többi kedvét a szökéstől. Akik szorosabb kapcsolatot tartanak fenn a városokkal, a befogott rabszolgákat akár a családjaik is visszavásárolhatják, s nem egy nomád banda direkt a váltságdíjért ejt fogságba gazdagabbnak tűnő polgárokat, kereskedőket és nemeseket. Ha nem a családjának adják el, akkor általában távoli vidékekre szokták rabjaikat hurcolni, hogy ne legyen probléma abból, hogy valaki megpillantaja a rokonát egy nemes rabszolgái sorában.


Erődfalvak

A falvak általában kis létszámú, 2-800 fős közösségek erődjei a puszta közepén, ahol verejtékes munkával sikerült termékennyé tenni a szürke földet. A nehézséget az okozza, hogy a letelepedés után több évig kell folyamatos munkával dolgozni a földön, hogy az meghozza az első termést, s addig igen sokba kerülhet az ellátmány beszerzése, és a munkával eltöltött évek még nem garantálják a sikert - ha a föld a pusztulás előtt is terméketlen volt, akkor nehéz most termékennyé tenni. Ilyenkor nincs mit tenni, keserű szívvel tovább kell állni, s új helyet keresni. A falvakat mindig vizlelőhelyre vagy a környékére építik, ahonnan el tudják látni magukat, az állataikat és a földjeiket. Ez lehet egy oázis, patak vagy akár csak egy kisebb forrás, kút, ahol minden csepp vizet megőriznek, ami felfakad a száraz földből.

A falvak általában háromféle módon alakultak ki. Az első a legősibb, több évszázados falvakra jellemző, amik a kataklizma után kis közösségeket hoztak létre jól védhető, termékeny helyeken, ott kiépítették a védelmi vonalat, s berendezkedtek a túlélésre. Ezek az első években iszonyatos erejű támadásoknak voltak kitéve, így csak a legjobban védett vagy legeldugottabb helyek maradtak fenn. A katasztrófa idejében még tudták, melyik föld termékeny, sőt maradtak olyan területek is, amiket valahogy megkímélt a fekete eső, s ezekért hosszú harcok folytak a túlélők között. Az így kialakult falvak legtöbbször önellátók, saját törvényekkel rendelkeznek, és elég erősek ahhoz, hogy egy gyülevész banda ne tudjon jelentős károkat okozni.

A másik típus az erődök körül kialakult falu, ami portyázó táborok és hadurak várai köré épülő házak összessége. Ezeknél hamar kialakult egyfajta hűbéres rendszer, mivel a hadurak akkor engedték meg a letelepülést, ha azok az ő uralma alá helyezték magukat, s ezért cserébe katonai védelmet kaptak. A hadurak gyakran alávetették saját magukat városi uralkodók hatalmának a címekért és a szövetségből remélt előnyökért cserébe, de azért sokan maradtak, akik nem tűrik el maguk fölött más akaratát. Persze a hadurak leszármazottai igen szélsőséges személyiségek is voltak, egyesek békések, mások harciasak, s így az ilyen falvak története elég változatos.

A harmadik típus az úttörő falu, akik megunták az elnyomást, száműzték őket vagy menekülniük kellett, és megpróbáltak megélni a szürke föld terméséből, ehhez persze sok munkára volt szükség, s csak a szerencsés telepek élték túl az első évek nehézségeit, az éhezést, a betegségeket, a vadállatok és portyázók támadásait, de akiknek sikerült, azok sem örülhettek túl sokáig, mert egy termékeny falu híre vonzza a dögkeselyűket, akik azonnal lecsapnak az ilyen falvakra: portyázók, akiknek kincsekre és élelemre van szüksége, hadurak és királyok, akik a földet akarják és kereskedők, akik csak ki akarják préselni belőlük mindenüket. A lakosság egyre növekvő száma miatt egyes városállamok királyai maguk is támogatják az úttörő falvak létrehozását, persze szigorúan a saját uralmuk alatt.

A földművelés nehéz a kimart talajon, de ha elég sokat trágyázzák, a föld mélyéből kiforgatják az ősi, még termékeny földet, és nagy szerencséjük van, akkor új területeket is meg lehet hódítani. A növény-termesztésben persze sokat segítenek a tűrőképes magok, a legtöbb nép kinemesített olyan növényeket az elmúlt évszázadok alatt, amelyek jól bírják a szárazságot, a kiégett földet és az egyéb nehézségeket. Ilyen növények terjesztésével leginkább a keorik vándor-kereskedői foglalkoznak, akik ettől lettek közismertek.

Az állatok tenyésztése sem sönnyebb, mivel nehéz megfelelő legelőt találni az állatoknak, főleg, hogy igen sok mérgező növény hamarabb végez velük, mint hogy a pásztor észrevenné a bajt, és lehetősége lenne a jószág kezelésére. Csak a legkeményebb, legszívósabb állatok bírják a puszta legtöbb részén, a kevés termékeny földet pedig már mások birtokolják.

A falvak lakói legtöbbször bizalmatlanok az idegenekkel és vándorokkal szemben, és erre általában igen jó okuk van, mivel sok falut fosztottak ki az előzetes kifigyelés után. A kereskedőket szeretik, mert újdonságokat hoznak, de bízni bennük sem bíznak, jó szándékát többször kell bizonyítania ahhoz, hogy befogadják végre a közösségbe. A kereskedőkre persze gyakran van szükség, és ha a falunak sikerülne többet termelni, mint a mainimális szükségletük, akkor ezt gyakran elcserélik a kereskedő valamelyik hasznos portékájára. Sok kereskedő hajlandó hitelt is adni, és sok éhezéstől mentettek már meg falvakat a kereskedők szállítmányai.

A falvak körül magas, jól védhető falak állnak, legtöbbször kőből, nedves területeken agyagból vagy fából. Ezeken a falakon általában szokott őrség lenni, bár a békés helyeken, és aratás idején ezt gyakran el szokták hanyagolni, és inkább a földeken dolgoznak. Minden földműves jól ért valamilyen lőfegyverhez, és közelharcban sem biztos, hogy könnyű legyőzni őket, főleg, ha többen is összegyűltek, kapával, kaszával. A kisgyerekeket megtanítják, hogy ne bízzon az idegenben, vándorban, s ha látnak valakit, akkor gyorsan szaladnak a faluba, hogy figyelmeztessék a közösséget. Ha a termést kezdi valaki fosztogatni, akkor az ellen kegyetlenül lépnek fel, mivel a termés nyújt nekik lehetőséget - táplálékot és magvakat - a következő évre, s ha ez elveszik, lehet, hogy ők is éhen halnak.

A falvak környékén gyakran szoktak különféle ragadozók portyázni, mivel egyrészt az emberek könnyű táplálékot nyújtanak, másrészt a termést rongáló növényevők is kicsalogatják őket. A termékeny föld idevonzza az élővilágot, így a falusiaknak mindig résen kell lenni, nem bukkan-e fel valami veszélyes ragadozó, s egyes lények több tucat felfegyverzett harcossal is végezni tudnának, nemhogy egy pásztorral vagy csősszel, ezért a gyors futás és egy jó búvóhely biztosítása sosem árt.


Tanyák

Minden egyes nagyobb települést tanyák tucatjai vesznek körül, ahol a város lakosságának szükséges élelmiszermennyiséget állítják elő, s egy kézműves vagy bányásztelepülés környékén akár az ott élő lakosság nyolc-kilencszerese is dolgozhat az élelmeztetésükön. A földművesek és állattenyésztők egy része persze az erődített falvakban lakik, ám azok csak területhez kötődnek, aminek a védelmét fenn tudják tartani. Ezzel persze a saját igényeiket képesek kielégítni, azonban ritkán szoktak sokkal többet termelni ennél, mivel földjeik és legelőik terjeszkedését megakadályozza a falutól való távolság.

Így hát, akik többet szeretnének elérni, azok kiköltöznek távolibb, termékeny földekre, és kisebb tanyákat hoznak létre, amik általában 1-4 család tulajdonába tartoznak, és családonként 10-20 fő, és gyakran még annyi szolga lakik ott. Egy-egy tanya önmagában is viszonylag jól védhető, de általában egy termékenyebb területen több tanya is található, s ezek általában egy jól kiépített kommunikációs rendszerrel üzengetnek egymásnak, máglyával, füstjelekkel, kürttel, amivel a másik értésére tudják adni a figyelmeztetést vagy kérést.

Az ilyen tanya-csoportosulások közösen védik a területet, farkasvermekkel, messzire hallatszó riasztókkal, és mindennel, amit szükségesnek ítélnek. Ezek a vadakat, és kevésbé céltudatos rablókat általában el tudják riasztani. Gyakran föld alatti folyosókat ásnak a mélyben, amivel egy viszonlyag védett közlekedést biztositanak a tanyák között.

Biztonságosabb vidéken az egymás mellé épülő tanyák lakossága akár az erődfalvakét is elérheti, és ezeknél a falusias jelleg is kezd idővel kialakulni, s csakorlatilag minden funkciót betölt, pusztán csak a védelmi rendszer nincs kiépítve a tanyák közötti távolságok miatt, viszont ezt meg lehet teremteni felbérelt zsoldosokkal és járőrökkel, akik folyamatosan ellenőrzik az egyes tanyákat.


Kereskedő városok

A kereskedő városok forgalmas kereskedelmi csomópontokon alakultak ki, s a megélhetésüket csak ennek köszönhetik, mivel sem a védhetőség, sem a termékenység nem volt szempont kialakulásuknál. Ennek köszönhetően ritkán képes nagyobb népességet huzamosabb eltartani. A lakosság viszonylag tehetősebb lehet a folyamatos kereskedelem által, s ez vonzza a csavargókat és koldusokat, akik tömegesen áradnak be, majd halnak éhen vagy szomjan heteken belül.

Ilyen helyeken ritkán van kialakult hierarchikus rendszer és városi veztőség, mivel ritkán van rá komolyabb igény. Az irányítás legtöbbször a nagyobb kereskedőcsaládok és kereskedelmi szövetségek kezében van, mert akié a pénz, azé a hatalom. Néha egy kereskedőváros egyetlen szövetség kezében van, ilyenkor a más szövetségek karavánjaira igen nagy vámokat vetnek ki. A törvények legtöbbször egyszerűek, az öntörvénykezés pedig bizonyos szintig elfogadott, mert nem nagyon van szervezett városi őrség, aki fenntartaná a rendet.

A kerekedővárosok jellemzői a város nagyját kitöltő piacok, fogadó és szórakozó-negyedek. A piacok mindig zsúfoltak és folyamatosan cserélődnek az árusok, s ha sikerült továbbadni az árujukon, akkor vagy boldogan hazamennek, vagy mennek egy másik piacra, hogy az új portékájukat még nagyobb haszonnal értékesítsék. A fogadók színvonala nagyon változó, mint ahogy a betévedő vándorok és kereskedők anyagi helyzete is, s így mindenki tud az erszényének megfelelő helyet találni. A szórakozó-negyedeik néha messze földön híresek, és legtöbbször jól megélnek az itt dolgozók, mivel a bevételtől megrészegült kereskedők legtöbbször náluk verik el a pénz jelentős részét, de még a hosszú úton kiéhezett nomádok is hajlandóak megkuporgatott vagyonuk javát szórakozásra költeni.


Városállamok

A városállamok falakkal védett, igen biztonságos települések, 5-20.000 fős lakossággal. A zsúfolt nagyvárosok mindig termékeny területre épülnek, mivel a nagyszámú polgár lakosságot csak így lehet eltartani. Mindig fenntartanak egy minimális állandó katonaságot, de szükség esetén minden polgár harc-köteles a legtöbb városban, igy pillanatok alatt több ezren állhatják útját a hódító vagy támadó szándéknak. A városállamok kötül rengeteg falu és tanya található, amik keserves munkával képesek ellátni a város lakosságát élelemmel, ám a városból az élelem már ritkán szokott kikerülni, mert ez szabja meg az állandó létszámot: ha van élelem, betelepülnek új lakosok, ha éhinség van, akkor a szegények elmenekülnek más földeken szerencsét próbálni.

Kialakulásuk a Kataklizma pusztításának köszönhető, mivel a túlélők legnagyobb részt az egész környékről egy helyre gyűltek össze, hogy elkezdjék újjáépíteni a lerombolt világot. Ezt persze csak egy erős vezéregyéniség volt képes rendesen megszervezni, aki elég ambícióval rendelkezett, hogy a széthulló birodalom maradékán megvesse a lábát, és megalapozza a saját hatalmát. Mivel a túlélők nagy része elég zavart volt ahhoz, hogy tiltakozzon, hamar egy zsarnok igájában nyögtek. Más helyeken felvilágosult emberek kezdtek el uralkodni, de azok vagy elvesztették az irányítást egy életrevalóbb tanácsosuk miatt, vagy utódaik már nem voltak annyira emberségesek, mint az első uralkodók. Az első helyekre persze főleg a theldarinok és az elfek pályáztak, de őket nem szerette annyira a köznép. Ennek ellenére sok helyen ők maradtak az uralkodók, és kiélvezték azt, hogy most minden a lábuk előtt hevert, bármit megtehettek, és pár évtized alatt megszilárdult az uralom. Ahol a szabadok vették kezükbe a saját életüket, előbb-utóbb ott is kialakult egy vezér, és a demokráciát nehéz megtartani ilyen nehéz körülmények között, főleg, ha az ellenfelek minden oldalról támadják őket, hisz mindenki tudja, hogy a másik város sokkal gazdagabb, vagy van valamije, ami nekik kellene. A városok élén ma hadurak, varázslók vagy ezek leszármazottai élnek. Olyan helyeken, ahol még nincs teljesen kialakulva a nemesi hierarchia, ott még ma is harcok döntik el, hogy ki lesz a vezér. Persze a városok ellátása, főleg ha már túl sokan élnek benne, kissé nehézkes lesz, ezért szükség van környező falvakra, amik ellátják, persze a védelem fejében, így előbb-utóbb kialakul egy telep-rendszer a városok körül, amit a város ura őrjáratokkal véd a portyázó csapatoktól.

Az ősi nagyvárosok a Kataklizma során elpusztultak, a kisebb városok jóval kisebb pusztításnak voltak kitéve, s így jóval nagyobb részük maradt épen. A mostani városok vagy ezekre a kisvárosokra épülnek, vagy újakat húztak fel az évszázadok alatt, hogy ne kelljen az elátkozott földre lépniük. Pár ősi nagyváros is megmaradt, persze legnagyobb részben romba dőlt, s így igen nagy munkára volt szükség ahhoz, hogy helyreállítsák. Ezen persze főleg a theldarinok munkálkodtak, akik azt remélték, hogy a birodalom megsegíti őket, s azt, hogy a kataklizma csak helyi jelenség volt, s ezért a régi városok helyén biztos könnyebben meglelik őket. A kisebb ősi városok egy részében is theldarinok vették át a hatalmat, de ezek közül jó párat megdöntöttek már a barbár hódítók. Az újonnan épült városok nagysága közel sincs az ősi romokon épültekéhez, de rendezettebbek, mert a korábbi maradványok nem zavarják a városképet. Az ősi városok elpusztulásával rengeteg menedékhely jött létre, s ezt a helyi zsiványok, lázadók és sötét szektások ki is használják, akár tartós rejtekhelyeket kiépítve a törmelékek között és alatt, ha az átok ellenére is mernek huzamosabb ideig maradni, ugyanis mindenki tudja, hogy az előző kor elpusztult városai, s az ott talált sátáni eszközök is átkot hordoznak, ami lassan elsorvasztja az embert. Ám mivel nem egy város ilyen romokra épül, ezért ez nem biztos, hogy minden maradványra jellemző.

A városok lakossága főleg kézművesekből és fizikai munkásokból áll, akik az uralkodónak termelik az igényelt javakat. Természetesen itt is él egy kereskedő réteg, akik a falvakból szállítja be az árut, és akik hasznot kovácsolnak maguknak a kézművesek termékeinek továbbadásából. Szinte mindenhol van pár hónap (egyes helyeken pár év) kötelező katonaság, amikor kiképzik a férfiakat, néhol pedig a nőket is, a jövendő támadások elleni védekezésre. Ez persze minden lakos érdeke a gyakori támadások miatt, ezért nem szokás elmaradni a kiképzésekről. A tehetősebb városok gyakran szoktak állandó zsoldossereget fenntartani, akik az első sorból küzdenek, s így a polgárok maguk csak végszükség esetén keverednek harcba.

Némely város termékeny földre épült, ezeknél előfordulhatnak városi parkok, kertek, és a városon belül kisebb megművelt veteményesek is. Ez azonban nem túl általános, legtöbbször maga a város csak jól védhető helyzete vagy kereskedelmileg előnyös elhelyezkedése folytán nőtte ki magát város-erőddé. Az épületek legtöbbször vályogból, ritkábban kőből készülnek, s a fában gazdag területeken természetesen fából. A szegények gyakran csak itt-ott felállított sátrakban laknak, s ha elkergetik őket, pár sarokkal arrébb költöznek.

A rabszolgaság általános, az elfogott portyázókat, a bűnözőket és az ejtett hadifoglyokat általában rabszolgává teszik, ha nem tudják őket jó pénzért visszaváltani a rokonok. A portyázókat és foglyokat ilyenkor elengedik, a bűnözőket viszont száműzik a városból, és ha elfogják, akkor ismét börtönbe kerül azonnal, ahonnan újabb súlyos pénzekért lehet kiváltani, persze megemelt tarifával, mert visszaeső. A portyázók vezéreit szinte mindig kivégzik, hogy példát statuáljanak halálukkal. A bűnözés ennek ellenére nem csökken, csak jobban vigyáznak, illetve megpróbálják lefizetni az őrséget, ami többnyire sikerül is nekik, ha azok nem félnek az ellenőreiktől, persze azokat is le lehet fizetni, és így tovább, egész a felső körökig. A várostól függenek persze a törvények, amik megszabják, hogy milyen bűntettért milyen büntetés jár. A bűnözők javának azért levághatják a kezét, és kihallgatás közben is el szoktak halálozni néha a foglyok. És persze az, hogy az adott városban mi számít bűnnek, azt már tényleg csak a véletlen dönti el.

A városi hierarchia szinte mindenhol változó, a város létének első pár évtizedén szokott múlni, hogy ki milyen címet követelt magának. Nincs kialakult rend a világban, a város lakóin kívül kevesen tudják nyilvántartani a címeket és rangokat, amiket szanaszét osztogatnak egyes helyeken a királyok. A papság is hatalmat szerzett a legtöbb helyen, mert az uralkodóknak is engednie kellett a nép hiszékenységének, így burjánzottak el a különféle vallások a városállamokban - ősi, elfeledett vagy kitalált istenek egyaránt megférnek egymás mellett. Ha volt rá lehetősége és kedve, ott persze az uralkodó (s ez leginkább a theldarinokra jellemző) megszerezhette magának az istenkirályi címet, ám néhányan megelégednek a szerényebb papkirály titulussal, s a világi, valamint az egyházi vezetés így is a kezükben van.

A városi nemességet a városi vezetőkön kívül legtöbbször a környező vidékek azon urai alkotják, akik elég fennköltek ahhoz, hogy ilyesmit kiköveteljenek maguknak. A nemesség általában a városban szokta kiépíteni villáját, de a város környéki területeken is letelepedhetnek, ha elég jól tudják védeni, és kiépíthetnek egy kisebb települést a vár köré, ahol általában rabszolga-munkások teszik a dolgukat. Az ilyen települések környékén szívesen telepednek le szabad parasztok is, mivel a földesúr őrjáratai őket is megvédik, vagy legalább is elriasztják a környékről a rablókat, de ezért általában nagy adókat kell fizetniük vagy hűbéresküt kell tenniük.


Életmód

A falvak lakói leginkább földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, és van közöttük néhány olyan ügyes kézműves is, aki meg tud élni abból, hogy az áruit készíti egész nap, bár ők is ki szoktak azért járni a földjeikre, hogy segítsenek a családjuknak. Aki megengedheti magának, persze vásárol néhány rabszolgát, aki elvégzi a munka javát. Ezt inkább csak a falusi gazdagok tehetik meg, az átlag földművesnek jópár évig kell kuporgatnia a bevételét, hogy akár csak egy rabszolga munkást is megengedhessen magának. A falusiak közül általában igen kevesen keresnek kalandokat, mivel elég földhöz ragadt, józan emberek, akiket arra neveltek, hogy azt becsüljék meg, amijük van, s ne kergessenek ábrándokat. Aki mégis megteszi, annak a városokban kevés sikere lesz, mivel túl naivan állnak hozzá a dolgokhoz, s a falusi keménylegény könnyen talál magának megfelelő ellenfeleket, akik laposra tudják verni. A falusiak adják fel leghamarabb a kalandor-életet, s térnek haza, ha elég pénzt össze tudtak gyűjteni egy kis földecskére, hozzá kerítenek egy asszonykát és boldogan élnek, mesélgetve kalandos történeteiket a falusi gyerekeknek.

A nomád törzsek általában állattenyésztéssel és fosztogatással foglalkoznak, őket lehet a legkönnyebben átcsábítani az élet kalandosabb oldalára, mivel eleve különféle rabló-bandákat és zsoldos-csapatokat szoktak alkotni. A nomádok élete elég kemény, mivel nem mindig sikerül időben elérni az oázisokat, s a rivális törzsek is akadályozzák őket. Szinte mindegyik nomád foglalkozik valamivel az állattenyésztésen kívül is, pl. szobrokat farag, ékszereket készít, ruhákat varr, vagy egyéb kreatív tevékenységgel foglalja el magát, mert rengeteg idejük van, és legtöbben szeretik az értékeket. Rabszolgáik nekik is vannak, és főleg a rabnők érnek náluk sokat. A rabszolgák javát ők szokták a városokba hurcolni, mivel az elfogott karavánokat és utazókat így értékesítik, hacsak az nem ígér nekik többet a családjától, de a pénz átadása után sem biztos, hogy visszaadják, ezért csak módjával bíznak bennük, de a családok általában reménykedni szoktak, hogy pont ez a törzs nem olyan lesz. A nomád kalandorok többsége magányosan szokott kóborolni, és nem nagyon bízik senkiben, aki nem nomád. Városokban és falvakban általában könnyen érvényesül, de a kommunikációval és a szociális adottságaival gondjai lesznek, viszont mindent tud, amire egy városi zsoldosnak tudnia kell - jól harcol, kitartó és kíméletlen. A nomádok általában azért gyűjtik a pénzüket, hogy saját törzset, karavánt vagy szerájt alapítsanak, de a puszta előbb-utóbb visszahívja őket, mert a városokban általában kényelmetlenül érzik magukat, egy falu viszont már elfogadhatóbb. Általában hiányolja a városban az emberi kapcsolatokat, ahhoz viszont túl kemény, hogy ő maga próbálja létrehozni azokat.

A városiak élete a legváltozatosabb, mivel szinte minden város más és más. A lakók nagy része kézműves vagy kereskedő, nagyon kis része gazdag, egy másik kis része rabszolga, a többi pedig szegény. Néhány háznak van egy kis kertje, ahol megtermeli magának a legfontosabb dolgokat, ami kell a háztartáshoz, de ez nem gyakori. A városokban legtöbbször valamilyen nemes uralkodik, s egy hivatalnok-hálózaton keresztül tartja kezében a hatalmat. Az uralkodót általában a nemesek csoportja segíti. Ezek rendkívül gazdagok a köznép szemében, díszes villáik vannak, ékszereket viselnek, szolgákat és rabszolgákat tartanak, s mindnek van egy testőr-csapata, egy kisebb magán-hadsereg. Ezek a nemesek általában egymással különféle konfliktusokban vannak, ezért az ügynökeiknek mindig akad munka. A nemesség alatt áll a nagykereskedők csoportja, akik még megengedhetik maguknak a fényűzést, számukra az a legfontosabb, hogy jólétben éljenek, s ezt mások is lássák, de mindez ne kerüljön sokba. Általában csak a legszükségesebb mennyiséget költik ilyen célokra, s a maradékot inkább bankokban vagy saját kincstáraikban gyűjtögetik. Általában sok rabszolgát tartanak, akik ellátják őket mindennel, amire szükségük van. Zsoldosokat ők is sokat bérelnek fel, saját házaik védelmére, más kereskedők megtámadására, s a karavánjaik, hajóik őrzésére, mivel a városon kívül semmilyen áru nincs biztonságban, ha nem őrzi egy nagyobb fegyveres csapat. A tehetősebbek (kereskedők, gazdag kézművesek, kisnemesek) élete nem ilyen fényűző, de azért nekik is sok irigyük van. Általában nem nagyon telik villára, legalábbis a városokban, de azért szép házaik vannak, ahol több szolgát és rabszolgát tartanak. A köznép rétege általában naphosszat dolgozik, s kevesen engedhetnek meg maguknak rabszolgákat, esetleg egyet-egyet, speciális célokra. Legtöbbször elégedetlenek, többet akarnak, szebb házat, szolgákat, ékszereket, s ezért küzdenek egy életen át. A szegények nagy része igen korán meghal, mivel nagy éhínségek és járványok gyakran söpörnek végig a városokon, s ők azok, akikkel ilyenkor a legkevesebbet törődnek. A rossz életkörülmények miatt meg vannak keseredve, s bármit megtennének azért, hogy ne ilyen körülmények között kelljen élniük, s így nagyon sokan rossz utakra tévelyednek. A kalandorok leginkább a szegény és a középosztály gyermekei közül kerülnek ki, akik szeretnének feltörni, vagyont szerezni és családot alapítani, de a lecsúszott, korábban tehetősebb családok fiai is gyakran próbálják meg az anyagi helyzetüket kalandosabb körülmények között helyreállítani. Egy városi kalandor rengeteg munkát találhat, nemesek, kereskedők és zsivány szervezetek megbízásaiból válogathat, de ha elég élelmes, találhat magának saját pénzforrásokat is.


Öltözködés

Maga a hőség nem olyan nagy, mint a kopárság miatt gondolhatnánk, a veszélyt inkább a nap sugarainak intenzitása okozza, ezért szinte mindenhol fontos a naptól védő öltözet, legalább a vállakat el szokták takarni, de szinte mindenhol hordanak különféle fejvédőket is, amik leárnyékolják az arcot.

Az utazóknak fontos egy jó erős csizma, mivel a városban kényelmes szandálba igen hamar belemegy a homok, a cipők pedig szétmállanak a hosszú utak alatt. Általában köpenyekbe, burnuszokba szoktak burkolózni, egyrészt a nap, másrészt a porfelhők elleni védekezésképpen. Csak a puszta lakói, mint a shogratok, rowlindok és koh-terrinek szoktak lazábban öltözködni, de csak a látszatra adnak, ha van eszük, ők is felhúzzák magukra köpenyeiket. Mivel a növények hiánya miatt nehéz vásznat és pamutot készíteni, így különféle állati bőrükből készítik el ruhájukat, ez helyenként változik az élővilág változatossága miatt.

A nemeseket és kereskedőket általában már messziről meg lehet ismerni a ruhájukról. Ha tehetik, különféle selymekbe burkolóznak, illetve ritka gyíkok színpompás bőréből készíttetik el ruháikat. A nemesek öltözködési szokásai szinte városonként változnak, ám az mindenhol általános, hogy tetőtől-talpig szeretik magukat bebugyolálni, ezért bőrük világosabb, mint a köznépé.


Kereskedelem

A nehéz körülmények, a sok nélkülözés, és a nagy távolságok miatt szinte minden település élete a kereskedők tevékenységére épül – a földművesek így szerzik meg a vetőmagot és szerszámaikat, a kézművesek pedig így jutnak nyersanyagokhoz és élelmiszerhez, amit a kereskedők a tanyákról hoznak be. Az áruk folyamatos körforgásban vannak, és a zsúfotl kereskedelmi csomópontokban hihetetlen méretű bazárok alakulhatnak ki, amik egész nap hangosak az alkudozástól, és olyan távoli földek kincsei is felbukkanhatnak, amiről egy átlagember egész életében sosem hall.

Mint mindenhol máshol, a kereskedő itt is arra törekszik, hogy a legkisebb befektetéssel jusson hozzá a javakhoz, és minél nagyobb nyereséget tudjon kicsikarni az árucseréből. Így hát, magányos utazóként vagy alaposan megpakolt karavánok vezetőjeként is bátran néz szembe a viszontagságokkal, ragadozókkal és a kegyetlen rablókkal, akik naphosszat a pusztát járják, hogy a gazdag kereskedőt megfosszák az áruitól. Egyesek alaposan kitaposott utakat járnak, ahol biztos a haszon, ám a nyereség sem kiemelkedő, míg mások ismeretlen vidékeket kutatnak fel, ahonnan egzotikus ritkaságokkal térhetnek haza, ám legtöbbször csak szegénységgel vagy borzalmakkal találkoznak, amiből nem profitálnak, még ha esetleg sikerül is visszatérniük.

A kereskedelem igazi urai a céhek és szövetségek, melyek legtöbbször nagykereskedő családok egyesülésével alakulnak ki. Ezek egy része hagyományos szövetség, ahol minden család a befektetett tőke arányában rendelkezik szavazati joggal, mások viszont a századok során dinasztikus házakká nőtték ki magukat. A szövetségek megengedhetnek maguknak nagyobb kiadásokat is, hogy befolyásukat növeljék, s így gyakoriak az ajnádékok és az általuk szervezett rendezvények, vásárok. Sok nagykereskedő céh kisajátít magának falvakat, amiekt aztán eltart, és segít, ha azok szükséget szenvednek, ám azok cserébe biztosítják a raktárait, és ellátják a a karavánjaikat, szükség esetén pedig friss állatokat is adnak nekik a sajátjaikból, amivel gyorsabban képesek folytatni az útjukat.


Rabszolgaság

A világon szinte mindenfele találkozhatunk rabszolgákkal, mert az olcsó munkaerőre mindenhol nagy szükség van, városban és a falvakban egyaránt. A hadifoglyokat általában örök szolgaságra kárhoztatják, míg a törvénysértőknek csak egy időre kell szolgálniuk. A bíró megszab egy árat, amit ki kell fizetnie valakinek, s ennek a két-háromszorosát kell általában leszolgálnia, ez a szorzó helyenként változik. Persze, ha valamit elront, akkor ebből az összegből levonhatnak, s annyival több ideig kell dolgoznia. Ha a tulajdonosa kíméletlen, s távoli vidékre viszi, akkor az étkeztetés és a szállás árának felszámolásával így könnyen lehet valaki életfogytig rabszolga egy ilyen büntetés után is. Ha szökni próbál, akkor újabb büntetéseket szoktak meghatározni, s ha új bűntetteket hajt végre, akkor ismét nő a letöltendő évek száma. Az életfogytig rabszolgáknak a homlokára tetoválják a rabszolgaság jelét, ez általában egy bilincs vagy egy keresztbe tett kéz, de gyakran az eladó is rátetoválja a saját jelét, hogy lássák a minőséget. A rabszolga ura általában a kézre vagy a vállra szokott tetoválni, hogy ha elszökött, láthassák, hogy hova kell visszavinni jutalom ellenében. Az időszakos rabszolgáknak csak az uruk jelével ellátott nyakörvet vagy karperecet tesznek, de egyesek feltetoválják a vállra is a jelet, ami később sok magyarázkodást okozhat az elengedett rabszolgáknál. Sok zsivány él abból, hogy megpróbálja szökött rabszolgák tetoválásait eltávolítani, s mivel ez általában nem szokott sikerülni, ezért gyakran felé tetoválnak valami szépet, hogy az eltakarja a korábbi jeleket (persze a képzett rabszolgavadászok így is messziről kiszúrhatják).

A halálos bűnöket elkövetőket gyakran ítélik életfogytig rabságra, de általában olyan helyre kerülnek, ahol amúgy is hamar meghalnak, pl. sivatagi munkára vagy hadigályákra. Ezek próbálnak legtöbbször szökni, mivel számukra mindegy, hogy miben halnak meg, ha előttük lebeg az esetleges szabadság reménye. A szökést az engedetlen raboknál, akik inkább csak veszteséget okoznak, általában lassú, kínos halállal büntetik, és ezt úgy teszik, hogy a többi rab is együtt élvezhesse az halálra ítélttel.

A rabszolgák gyermekei mindig is vita tárgyát képezték, mivel az uruk gyakran dönt úgy, hogy az is az ő tulajdona. A rabszolganevelők fő feladata, hogy a gyerekekből tökéletes, engedelmes rabszolgát neveljen, eközben gyakran bódító szerekkel teszi tönkre a gyermekek agyát, hogy engedelmes gépek legyenek. Gyakori az eszétől megfosztott gladiátor vagy szex-rabszolga, aki engedelmesen teszi azt, amire beidomították. Ez egyes helyeken törvénybe ütköző, de van, ahol a helyi uralkodó megenged ilyen embertelenségeket.

Rabszolgákat persze maga az úr is szerezhet magának, pl. az elfogott betörőket elküldheti a kőbányába, anélkül, hogy bárkinek is szólna erről, így a rabszolgák pontos számát soha nem lehet meghatározni. Ha valaki eltűnt a puszta közepén két város között, lehet, hogy a keselyűk martaléka lett, de elképzelhető, hogy egyszer csak felbukkan egy rabszolgapiacon, nyakán és kezén bőrszíjakkal, homlokán rabszolga-tetoválással.

A szökött rabszolgákból sok rabszolgavadász igen szépen megél, mert rabszolga sok van, szökés is, élvezik a hajszát és még pénzt is kapnak érte, akkor is, ha halva viszik vissza, mivel a többi rabszolgának szüksége van némi elrettentésre. A rabszolgavadászokat falun ritkán szeretik, mivel ott gyakran szabadjára engedik magukat, és ha megtalálnak egy szökevényt, akkor öldökölni fosztogatni is kezdhetnek, hogy elvegyék a lakosság kedvét a szökevények rejtegetésétől. Persze, ha nem találták meg, akkor is előfordulhat ez, mivel általában nem széplelkek. Rabszolgavadászok gyakran rabolnak ki karavánokat és kisebb falvakat is, mivel nem tartják sokra az emberi életet, és a lopott arany is arany. Az ilyen túlkapásokat persze büntetik, és gyakran kerülnek ők is rabláncra - persze ha van túlélő, aki megvádolja őket.


Szólj hozzá a témához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza a Beltengerhez Levél írása