Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
VaBela: Gord halála

( Honlaptérkép ) Főoldal - Alkotókör - Írások - VaBela: Gord halála


 "Milyen érdekes... Mindenki másmilyen. A legtöbb zsoldos nem szereti, ha nem látszik az arca. Nem szeretik, hogyha nem látja az ellenfelük, ki is győzte le őket Örülnek, ha sok helyen ismerik a képüket, mert az munkát jelenthet. Én meg még örülök is neki, hogy emiatt a nyamvadt sisak miatt nem látszik az arcom. Rendben van, hogy megvéd a többórás strázsa alatt az átkos napsugaraktól, meg egyéb dolgoktól, amiket szoktak mondogatni a tudós fejek. Aztán kitudja, mi igaz mindebből... Mondjuk engem nem zavar... De ideje dolgozni..."

 Gord visszazökkent a valóságba pillanatnyi mélázásából, és figyelmét a közeledő hátasgyíkra, és fura utasára terelte.
 A csupapáncélos alak Három-négy lépéssel állt a másik két őr mellett, nagyjából a kapu közepénél. Nem sokan álltak be Foghar védelmébe, pedig nem volt rossz a fizetség. Dehát a kötelező öltözék, a súlyos vasak, de mindenekelőtt a kötelező teljes sisak riasztotta el a magukat mutogatni szerető erősködőket. A rengeteg ruhába bugyolált kereskedő - talán shalrise lehet, mivel elrejti külsejét, és portékái jónak látszanak - meg is lepődött, még nem látott itt kettőnél több őrt. Dehát minden változik, és már kétszer is termett búza a szikkadt földeken, mióta utoljára itt járt.
 A két katona nem vehette észre, hogy mögöttük áll a parancsnoki jelzésű páncél tulajdonosa - ami köztudottan csak egy van Fogharban -, kedvtelenül vizsgálták át a kereskedő csomagjait. Gord csak állt, és figyelte, hogy dolgoznak.

 "Nemigaz, milyen lusta népség... nem mintha zavarna, igazuk van. Jó a fizetésük, és egy-egy kereskedő ad nekik kis juttatást, hogyha nem figyelnek pár csempészárura. Igen, igen... most is milyen ügyesen csúsztatott oda egy ritka talizmánt a jobboldali őrnek, aki egyből el is tüntette, és már nem is kotorászik. A másik őr - jó lesz vele vigyázni, alkata arról árulkodik, hogy talán ork lehet, vagy ha más fajú, akkor is túl erős nekem, és talán gyors is. De csak katona... most tett el egy yador játékszert, ami testvérek közt is megér egy emberéletet..."

 Foghar egy nem túl nagy kereskedőváros volt, messze a nagyobb településektől, messze a folyóktól, zöld területektől. Az éltető vizet a város alatt bugyogó ikerforrás adta, ami mellé jópár évtizede már, hogy leverték az első sátrat. És mint kiderült, jó helyen, mert a fáradt karavánok itt szívesen megpihenhetnek. És ahol sok a kereskedő, ott sok a pénz is. Harminc év sem telt el, mikor már elkezdték építeni a falakat, és megszervezték a fizetett zsoldossereget, mert egy védett helyre még több kereskedő, így még több pénz vándorol. Mostanra a várossá duzzadt telepulésre már a vizet is hozzák, mert nem elég, amit a természet ad. De még így is nyereséges a vezetőknek a száz-százötven fős sereg fenntartása, nem számolva a céhek önvédelmi szervezeteit. Ha egy fiatal ifjú pezsegni érezte vérét, harcra vágyott, kalandra, itt fogadták, még páncélt is kapott - le is vonták első pár havi béréből -, de biztos alapot lehetett itt szerezni egy hosszabb úthoz is, akár egészen Wiss Yitane-ig. A zsoldosok nem ismerték sem egymást, sem feletteseiket, olyan gyakran váltogaták egymást. Ez érthető, hisz aki megszedte magát pár évi zsolddal, az mehetett jobb helyekre. A rendfokozatokat a mellvérten található rajzolatok, domborulatok mutatták.

 "Sokba került nekem ez a próbálkozás, de ha sikerül, akkor gazdag leszek, és mehetek céhmesternek akár, nem kell nyamvadt kisvárosi tolvajnak maradnom... Három hónap volt, mire összeállt ez a páncél, sokmindent hagytam ott a kovácsnál... a parancsnoki jelzés elkészítése tartott a legtovább... ha nem lenne a helyi kregg-dorn-céh tagja, már nem élne... így meg sokba került a hallgatása, de most kiderül, megérte-e. Mennyi ideig pepecselnek még így a katonák?!... Hisz már mindketten megkapták a fizetségük a hallgatásért... Hogy az a bélevő nyüves bestia rángatózna bennük, mint ami anyámat is elvitte a túlvilágra hat évvel ezelőtt..."

 Az egyik katona megpaskolta a hátasgyíkot, jelezve, hogy az ő részéről kész a vizsgálat. A másik őr még ennyit sem tett, azonnal hátralépett, és már le is tudták volna az egészet, de ekkor hangos köhintés hallattszott mögülük. Most az egyszer lehet, hogy örültek, hogy nem látni az arcukat a sisakrostély alatt, mert nem más, mint a parancsnok állt ott. Nem lehetett más, hisz a mellvért...
 - Khm... Azt hiszem, hogy el kell kérnem bizonyos tárgyakat, amiket az előbb tettetek el...
 A két katona lassan vette elő a hallgatásért kapott tárgyakat, amiket gondolatban talán már el is adtak jópénzért. A kereskedő úgy tett, mintha nem értené, mi folyik körülötte. Gord felemelte a hangját, szinte ordított a két meghunyászkodó alakkal.
 - Azonnal jelentjezni a barakkban, elkérni az eddigi bért, és takarodjatok ki a városból! Itt nem tűrjük meg az ilyen katonákat! Tűnés, férgek!
 A nyomaték kedvéért még meg is lökte a gyengébbik őrt, talán helybéli suhanc lehetett, aki a felemelkedést a katonaéletben látta. Most ő is, meg izmos társa is futva tartott minél messzebbre. A parancs az parancs...
 - És küldjetek magatok helyett rendes őrséget!
 Gord megengedett egy mosolyt magának, a terv egyik fele sikeres volt, de még visszavan a neheze...
 - Uram, elnézést a kellemetlenségekért, de láttam, hogy a katonáim loptak a csomagjából, amikor átvizsgálták. Azt hiszem a legjobb lenne átnéznie, hogy minden megvan-e, és hogy ne hátráltasson másokat, talán a kapu mellett kéne ezt kint megtenni.
 A kereskedő elhúzta arcáról a ruhákat, előbukkant a feje. A parancsnoki teljes sisak most egy meglepett arcot takart a külvilág elől.

 "Hogy a... ez egy bogár! Nyamvadt páncélos állatja, hogy a pokolba kell egy ilyet megölni... nem lesz ez így jó... de nincs már több lehetőségem..."

 A csáprágók mögül nehezen jöttek a szavak, de érteni lehetett őket.   - Rendben, uram, akkor kérem, együtt nézzük meg, minden megvan-e

 "Nemigaz... nemigaz... Hogy a rohadt átok rothasztaná szét az egész kuplerájt, és kirtis-kölykök játszadoznának a koponyákkal, meg ezzel... ezzel a nyamvadt élő páncélos sokszemű bogár-szörnnyel..."

Gord felnézett az égre, hangtalanul mondott egy fohászt valamelyik démonnak. Ki emlékszik már, apja kinek adta volna el lelkét, de talán segít. Most kicsit örült, hogy sok eshetőségre gondolt. Nem, nem egy rovaremberre, de számba vette, hogy lehet olyan, akivel nem bír el egyedül. A kereskedő lassan vezette oldalra hátasgyíkját, a zsoldosok parancsnoka pedig körbenézett, és mielőtt követte volna a sokruhásat, megigazította vértjét. A válasz-biccentést látva nyugodtabban ment ki.
 A hátasgyík mellett már kevesebb ruhában volt a förmedvény.

 "Mintha kényelmesebb lenne neki így az esetleges harc... Jó lesz vigyázni... Remélem siet a denír..."

 - Uram, talált már valamit, ami hiányzik?
 A csáprágók fenyegetően morogtak valamit, kitudja milyen nyelven, vagy akár volt-e jelentése a hangoknak, nem is derül már ki. Gord elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Kipattintotta a páncél titkos rekeszét, és máris egy penge szelte a levegőt...majd pattant le hatástalanul a kitinlemezekről. A nem mindennapi kereskedő mérgesen rontott a zsiványra, majd meglepetten kapálózott, mikor egy pontos csapás leszelte a fejét, majd biztos ami biztos, a denír addig csépelte jóféle bárdjával a rovarembert, amíg az nem mozdult.
 Egy-két helybéli furcsállva nézte a kialakult rövid harcot, és megkövülten néztek utána a hátasgyíknak, amint elment rajta a város parancsnoka - a csapszékekben napokig ellentmondásos híreket lehetett hallanni erről -, és egy alacsony alak.

 "Már két hónapja, hogy elhagytuk Foghart... még mindig fáj a kezem, csúnyán megvágta a kisember... ki gondolta volna, hogy ilyen éber alvó... de nem kerülhette el így sem a tőrömet... Lehet, hogy el kellett volna rejteni a páncélt, és nem vízbe dobni. Szépen mutatott volna a házban, amit majd ezen veszek magamnak..."

 A sok ruhába bugyolált alak megpaskolta a hátasgyíkjára erősített egyik csomagot. Mikor odaért a város kapujához, az őrnek nagylelkűen adott oda egy törzsi amulettet, és bemutatkozott, fura akcentust idézve.
 - Devem ad ajándék a jó őr úr...
 És meghajolt. Ezzel a mozdulattal Gord meghalt. A városba már egy Devem nevű jómódú kereskedő lépett be.

2005.03.04


Szólj hozzá a novellához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza az Írásokhoz Levél írása