Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
Kadmon: Érkezés

( Honlaptérkép ) Főoldal - Alkotókör - Írások - Kadmon: Érkezés


Artwork copyright © Gerald Brom

Puszta.

Vibráló láthatár.

Izzó nap. Kopár föld. Száraz szellők. Kókadt gyomok.

Világos vonal a szürkés földön. A messzeségbe tartó út. Ami elválaszt. Ami összeköt. A városállamok életének erei, mely a friss híreket és árukat szállítja. Az ösvény, ami veszélyeket és lehetőségeket rejt.

Felkavart porfelhő. Egy apró alak a horizontig érő síkon. Magányos vándor, a sivár pusztában csak hátasgyíkja nyújt társaságot. Fáradt hátasa lassan baktat, megszokta már a hosszú utakat. A gyík időnként felhorkan. Az utazó a távolt kémleli. Az út java már mögötte van. A célt pedig hamarosan eléri.

A délibábos messzeségben felbukkanó, reszkető folt. Új remény. Új energiák. Gyorsabb poroszkálásra készteti a tikkadt gyíkot. Az elégedetlenül bőg, de megindul. A cammogás szaporább menetre vált, a lovas a gyíkjával együtt billeg a köves úton. Mély levegőt vesz, s megköszörüli kiszáradt torkát. Kulacsát lassan rázogatja, a távolságot méregeti, majd bólint egyet, s felhajtja egyetlen hosszú kortyban. Legalább frissen érkezik a Bazárok Városába.

Wiss Yitane, a bazárváros, kora délután

Az északi kaput védő, fából összetákolt, fellobogózott bástyák mellett elléptetve Nallis kibontotta és megrázta hullámos, fekete sörényét, majd kendőjével megtörölte izzadt arcát, elmázolva rajta az út porát. Sötét arcán a szürke foltok különös mintákat rajzoltak ki, mintha kifestette volna magát az érkezés örömére. Az őrök nem nagyon figyeltek rá, nem látszott sem túl veszélyesnek, sem túl gazdagnak. A csont-lemezekkel borított páncélba öltözött magas jakkar ork őr inkább a város forgatagát nézte, sötét szeme lopva meredt az elhaladókra, keresve a bajt, hogy végre használhassa jókora csatabárdját. A másik, egy sebhelyes arcú tetheris is csak végigmérte a lomha hátasgyíkot, s a lovasát, majd futó pillantást vetett a zöld gyíkbőrből készült zsákra, a csonthegyű, göcsörtös nyelű lándzsára, s az üres tömlőkre. Kapudíj gyanánt elvette a rézdarabkát és a maroknyi csillogó tengeri kagylót, majd kezével a város felé intett – szabad a belépés.

Azonnal megrohanták a koldusok – kéregetők, utcagyerekek, s talán tolvajok. Némelyik élelemért, vízért könyörgött, mások felajánlották, hogy körbevezetik a városban, élelmet, szállást szereznek neki, netán ápolnák gyíkja, sebhelyes, feltört lábát.

A hátas, aki a több hetes út alatt elszokott a városi kavalkádtól, hirtelen hátrahőkölt, majd hangosan bőgve meglendítette szarvas fejét a körülötte nyüzsgők irányába, akik sietősen iszkoltak el a megvadult állat közeléből. A sinnar megrántotta a gyeplőt, és érintésével nyugtatta a megriadt állatot. Egy nyáladzó dhaur kölyök maradt csak, s szájából csorba fogai közt érthetetlen szavakat bugyborékolt. Három kezével próbálta az egyik vizestömlőt kirángatni a szíjak közül – negyedik keze csak könyékig nőtt ki, ott egy bíbor kúpban végződött. Az utazó a lándzsája után nyúlt, majd a hirtelen éberré váló ork őrre pillantva inkább a tompa végével suhintott egy hatalmasat a gyerek fejére. Az a földre esett, s miközben reménybeli áldozata átléptetett fölötte, halkan vinnyogva úgy markolászta kezeivel felhasadt fejét, mintha attól elmúlna a fájdalom.

Mit sem törődve a háta mögött gyűlölködve bámuló, hoppon maradt koldusokkal, s a nyüszítő kölyköt bámuló járókelőkkel, szemügyre vette a várost. Wiss Yitane az elmúlt év során sem változott semmit, bár teljesen átalakult – a szorgos tetheris kezek itt eltüntettek, ott felépítettek egy-egy szedett-vedett bódét, s néhol új utak nyíltak a viskók között, máshol pedig sikátorokat torlaszolt a szemét, vagy egy sebtében felállított, rongyos sátor.

Az út mentén hangosan óbégattak az árusok, mindenféle, minőségi javakat hirdetve, amiket kizárólag náluk lehet beszerezni. Nallis unottan pillantott körbe, s bár nem várt semmi kiemelkedőt, egy adódó lehetőséget azért ő sem szeretett volna kihagyni. Bár ismét csalódnia kellett, szeme megakadt egy nyurga, burnuszos alakon, aki egy ponyvával fedett sikátorban húzódott meg. A sötét bőrű, róka-arcú rowlind elf tekintete a szemébe fúródott, a felismerés vagy ellenségesség jelét keresve. Az utcán négy tetheris ifjonc szaladt át, egy koszos, bozontos kutyát kergetve, hogy játszottak vele, vagy vacsorának szánták, azt a férfi csak találgatni tudta. Tekintete visszarebbent a rowlindra, aki a kölykökről ekkor nézett vissza rá, ám láthatóan zavarban érezte magát, s csuklyáját hosszú fülei mögül mélyebben húzta a homlokába, majd félrepillantva tovább vizslatta az érkezőket, talán egy utazóra várva – legyen az rég látott barát vagy lehetséges áldozat.

A forgalom egyre nagyobb lett, s a mind erősebb zsivaj azt jelezte, hogy jó úton halad a piac felé. Az itt kéregetők kevésbé voltak erőszakosak, mint a kapu körül lézengők, s a fegyverét sem kellett elővennie, hogy fenyegetését nyomatékosítsa – elég volt pár rúgást kiosztania kitinnel merevített csizmájával, hogy megfutamítsa őket, és elejét vegye a további próbálkozásoknak.

Egy kerek-képű, lófarokba font hajú denír egy parázsló tűzhely mellett sült gyíkokat és madarakat árult, apró termete miatt gyakran ágaskodva, lopva intett egy suhancnak. Ahogy a sinnar vándor a közelébe lépett, a pálcikákra tűzött, sült húsokat az orra elé tolta, hogy a hosszú nélkülözés után az orrába toluló fűszeres illatok korgó gyomrán keresztül megnyissák az utat az erszényéhez is. A férfi lassuló mozdulatai és elmerengő tekintete egyre szélesedő vigyort váltott ki a törpéből. Amikor az utazó erősen megrántva a kantárt, megállította a rak’dint, gyorsan a tűz felé tartotta az erős szószokat, hátha a sinnar lekászálódik gyíkjáról, s helyben fogyasztva a sültet, a csípős ízek hatására még tán a frissítőiből is vásárol, ám csalódottan kellett látnia, hogy csak a kölyök kezéből vesz el két pálcikát, majd az árukat kifizetve továbbáll.

Nallis a húsokat rágcsálva hamar belátta, hogy az illatuk ínycsiklandóbb volt, mint az élmény, amit fogyasztásuk nyújtott, ám ha már kiadta érte az árát, igyekezett élvezni is a falatozást. A csontokat apránként szopogatva lelassított egy kicsit, s igyekezett nem elveszni az egyre nagyobb forgatagban, ahogy egyre beljebb ért a piacra. Eszébe jutott, hogy ebben a nyüzsgésben bármelyik pillanatban kirabolhatják, s derűsen vette tudomásul, hogy akkor talán már nem kell olyan görcsösen figyelnie, mert úgyis felesleges. A piac kijárata felé haladva megcsapta a bazár jellegzetes, édeskésen émelyítő illata, ami elvette az étvágyát, s mivel a hússal már végzett, a csontot csak az élmény kedvéért szopogatta, a maradékot elhajította, arra gondolva, hogy a kapunál ácsorgó gyülevész banda talán ezekért a darabokért is ölre menne egymással.

Ahogy a sátrak és pokrócok ritkulni kezdek, már majdnem maga mögött hagyta a nyomasztó szagokat és az éber figyelem feszültségét, amikor jajgatásra figyelt fel. Míg zsíros ujjait szórakozottan törölgette a köpenyébe, vigyorogva nézte, ahogy egy megtermett, loboncos hajú és bajszú sektur – egy messziről érkezett zsoldos lehetett – ütlegelt egy rongyos tetheris suhancot, s bömbölve kérte rajta számon elrabolt holmiját, ám a sinnar tudta, hogy a kölyök társai azzal már árkon-bokron túl járnak. Vigyora azonnal lehervadt, amikor tekintete pár girhes testű, csatakos bundájú rasset koldusra tévedt, akik hosszúkás patkányképüket sietve összedugták egy kisebb zsák fölött, majd besiettek egy sikátorba, amit korábban észre sem vett. Lezsibbadva a veszteség lehetőségétől, gyorsan szemrevételezte a számára oly becses holmijait, majd ismét fellélegzett, hisz látszólag nem hiányzott semmi – a csomagok tartalmáról majd csak nyugodtabb körülmények között győződhet meg...

A piac forgatagán átérve jobbra tért le, ahol a zsúfoltság csökkent, viszont a gyakori kanyarok és kisebb-nagyobb akadályok miatt kénytelen volt lekászálódni a gyíkjáról, s kantárszáron vezette tovább. Zsibbadt lábaiba minden lépésnél fájdalom hasított, ahogy testének súlyát a gyík helyett ismét a lábai viselték. Óvatos lépegetése széles vigyort csalt egy hiányos fogú kölyök vásott arcára, s ahogy pár szót súgott a lenge öltözékű lánynak, akinek valószínűleg a srác hajtotta fel a vendégeket, az is gúnyosan elmosolyodott, kellemetlen gondolatokat ébresztve ezzel a vándorban.

Ám összeráncolt homloka kisimult, a fénytől hunyorgó szeme kitágult, amikor a kanyargós út végén megpillantotta a célját. Sietősebbre vette lépteit, ám a szél egy hirtelen változása egy környékbeli kocsma felől csípős füsttel borította el a sikátort, s a rak’din veszélyt szimatolva, hangosan bőgve hátrafelé kezdte rángatni a kantárt. Nallis türelmetlenül rángatta egy darabig, s amikor már eléggé felidegesítette, hogy a hátában érezte az előző páros kaján vigyorát, svungos ütésekkel késztette az állatot arra, hogy keresztül vágjon a bűzfelhőn, s az kénytelen-kelletlen megindult, bár néha úgy tűnt, fáradtságában elszánja magát, hogy a menekülés reményében megharapja erőszakos gazdáját.

Önmagát is meglepte ez a fordulat, de már nagyon elege volt a pusztából, a precízen beosztott fejadagokból, és semmi mást nem akart, mint egy jót sörözni végre, majd egy kártyaparti után egy kényelmes ágyban elnyújtózni. Egyre inkább érezte a fáradtságát, és a hirtelen füst-hullám által kiszárított torka is kaparni kezdett, ahogy a lágyan legördülő, habos, aranyszínű kortyokra gondolt, amik már odabent várják egy korsóban. Az épület kicsit rozzant és viseltes volt, s valószínűleg történt valami, amióta nem járt itt, mert az egyik emeleti ablak keretéből vastag, koromsáv vezetett a a tető felé – hogy egy részeg által okozott baleset, vagy szándékos gyújtogatás volt-e? Nos, derült fel, ezt hamarsoan megtudja az asztaltársaságától, akik nyilván alig várják, hogy egy kancsó bor mellett pletykálhassanak a közelmúlt eseményeiről.

Most már jól látszott a Fekete Oroszlán cégére is, amint a keretre feszítve a szélszellemek kényére-kedvére himbálózott, habár Nallis meg volt róla győződve, hogy csak egy kutya lenyúzott bőre. Amikor közelebb érve a fogadó mellé kikötött állatokhoz, szándéka nyilvánvalóvá vált, a vörös inget és sárga kendőt viselő, bajszos tetheris, aki addig egy hordón ücsörögve bámulta az eget és az utca forgalmát, felállt, és kezét a kantárszárért nyújtotta. A sinnar megdöbbent, s szorosan az állat mellé lépett, ám rájött, hogy talán az előző incidens után Yanned felfogadott valakit, aki felügyel a helyzetre. A rak’din oldaláról leemelt tarisznyáját a nyakába akasztotta, de a belépés előtt még megvárta, hogy a fickó alaposan kikösse az állatot, s csak akkor nyitott be.

A vastag, szálkás faajtó nyikorogva tárult fel, a fogadóba engedve a friss levegőt, az utca porát, s a nap vakító sugarait, amitől fintorogva fordultak el az asztalok körül italozók. Tekintete vizslatva futott végig az asztalokon, s ahogy tekintetük találkozott, időnként mosoly villant a vendégek arcán, s a felismerés fénye csillant szemükben. Lassan ő is vigyorogni kezdett, tarisznyáját egy üres székre dobta, s miután egy alaposat nyújtózott az ivó hűvösében, vörös kendőjét egy erőteljes rántással leakasztotta a nyakából és hangosan felsóhajtott:

– Megérkeztem végre!

2000.11.10.


Szólj hozzá a novellához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza az Írásokhoz Levél írása