Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
Hudi: Beavatás

( Honlaptérkép ) Főoldal - Alkotókör - Írások - Hudi: Beavatás


Artwork copyright © Richard Fergusson

Lassan haladt a fák között, ügyelve minden lépésére, nehogy elriasszon egyetlen állatot is. Közben pedig azon gondolkodott, hogy milyen vadat is ejtsen el. Gondolt őzre, farkasra és esetleg rhuadorára, de ezeknek a gondolatát később elvetette. Ő olyan állatot akart elejteni, amely csak úgy sugározza magából az erőt és a hatalmat.

Eldöntötte a vad, amelyre igazán büszke lenne és a törzsi tetoválást is megkapna érte az egy medve lenne.

Több napon keresztül csak nyomok után kutatott. Az utolsó napokban egyre feszültebb volt, érezte a vad közelségét és tudta, hogyha a hetedik napon se ér vissza a faluba, akkor már nem próbálhatja meg újra a férfivá avatást, csak a tanács különleges engedélyével, de tudta, hogy másodjára hiába sikerülne, az egész törzs megvetné, amiért nem volt képes először bebizonyítani, hogy képes megoldani a feladatot előre.

Az ötödik napon végre friss nyomokra lelt, azokat követve végül elért egy tisztásra, ahol egy hím barnamedve aludt.

Óvatosan nehogy a medve kiszagolja megkerülte. Előhúzta egyetlen fegyverét egy kést. Rápillantott a késre, majd a medvére és elbizonytalanodott, ha nem sikerül megölnie, akkor a medve biztos megöli őt.

Lassan, lopakodva elindult a medve felé. Már csak öt méterre állt a medvétől, mikor az felkapta a fejét, minth megérezte volna, hogy valami megváltozott a közelében.

Az utolsó öt métert futva tette meg. A hátára vetődött és kését az állat torkába szúrta tovább húzta a pengét így szabályosan átmetszette a torkát. A medve hihetetlenül szívós volt Arweonnal a hátán is két lábra állt és megpróbált egy félelmetes bömbölést hallatni, de az átvágott torkából csak szörcsögés tört elő.

Arweon eközben egyre gyorsabban döfködte bele a kést a medvébe. Az állat karmai elől leugrott a hátáról és a tisztás szélére futott várta a rohamot. A medve képtelen volt ellenfelére rontani, mert a számtalan sebéből gyorsan folyt ki az éltető vér. A medve összerogyott és szemét gyilkosára szegezte.

Arweon a medve szemében beletörődést látott. Az állat szép lassan, mintha csak elaludna meghalt.

Arweon közelebb ment leült a medve mellé a véráztatta fűbe. Halkan egy kis dalt kezdett el dúdolni, amely az állat és a természet közötti kapcsolatról szólt. Eközben a vértől csatakos bundát simogatta. Emlékek törtek rá, amikor még csak kis bocs volt és anyja féltő gondoskodásával vészelte át a nehéz teleket. Eszébe jutott az is amikor anyja nem mozdult többet. Ő akkor nem értette mi történt vele, egészen mostanáig. Hirtelen fájdalom nyílalt a torkába, majd a hátába. Tudta, hogy haldoklik, elfogta a düh, mielőtt meghal, még megöli azt, aki ezt tette vele. Érezte, hogy bosszúja beteljesületlen marad. Lassan kezdett elfáradni, nem bírta megtartani a testét, fűre roskadt és belenyugodott az elkerülhetetlenbe. Ekkor a gyűlölt ellenség a közelben letelepedett és egy halk megnyugtató hangot kezdett el kiadni magából. Megnyugodott, hogy nem kell egyedül elmennie.

Mikor Arweon felébredt már késő éjszaka volt. Fájt a torka és a háta, nem tudta miért. Hiszen úgy emlékezett, hogy a medve nem is találta el.

Felkelt gyorsan tűzet rakott, hogy a többi állatot távol tartsa. Előhúzta a kését és nekilátott a nyúzásnak.

Két vágást ejtett a lábán egészen a farka tövéig. A bundát szép lassan elkezdte lefejteni a medvéről. A fejnél újból megkellett állnia, hogy újabb vágásokat ejtsen a szemnél, az orrnál, a szájnál. A művelet közben kifáradt főleg a medvét kellett a másik oldalra fordítani. Ezért úgy döntött. Hogy pihen egy kicsit mielőtt visszaindul a faluba.

A faluban nagy volt a készülődés, amikor meglátták a zsákmányát mindenki hangosan éltette az ifjú harcost. Egy széles sáv nyílt meg előtte egészen a tábortűzig, ahol a tetováló mester készült, hogy felvigye a bőrére a törzs jelképét. Arweon nem a tábortűz felé vette az irányt, hanem egy sátor felé, amely előtt állati koponyák voltak karókra tűzve. A tömegben egy két ember értetlenkedve kiáltották Arweon nevét. Az a néhány öreg, aki már több mint ötven telet megért, belenyugodtak a fiú döntésébe.

Arweon hallotta, hogy a nevét kiáltozzák, de nem törődött vele, csak ment egyenesen a sátor felé. Amikor odaért félrehajtotta a sátorlapot és belépett.

Odabent egy negyven év körüli férfi ült, mindenféle bőrök és csontok között. Ő volt a falu sámánja.

Amikor Arweon belépett felemelte a fejét és a fiúra nézett.

– Hát megjöttél ? - kérdezte.

– Igen – válaszolta Arweon mély morgó hangon.

2000.11.08.


Szólj hozzá a novellához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza az Írásokhoz Levél írása