Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
Tetheris vallás

( Honlaptérkép ) Főoldal - Világ - Beltenger - Vallások - Tetheris vallás


Vallásuk az itt élô földművesek hitvilágából származik, s vándorlásaik során alaposan összekutyulták, s ha nem is egységes a mitológiájuk, legalább jó szerteágazó.

Alapvetôen a több isten hitére épül, de nincs köztük igazán vezetô, minden istennek megvan a saját maga területei, amik nem mindig függnek össze hagyományos logikai kapcsolatok által, tehát valamelyik lehet pl. Pénz és Rovarok istene (csak egy igen szélsôséges példt hoztam). Az istenek száma csillagászati, oly rengeteg van belôlük, hogy nincs, aki mindet számon tudná tartani. Az egyes törzsek és csoportok is saját változatokkal rendelkeznek, bár folyamatosan egységesítenek, s próbálják az egymáshoz közel álló isteneket sajátjaikkal azonosítani, de ugyanígy alakulnak ki új meg új kisistenek az évtizedek során.

Egyes istenek fontosabbak másoknál, pl. Kephteras, a Szerencse Istenasszonya, ám az ô hatalma sem nagyobb a többiekénél, pusztán csak az embereknek nagyobb szüksége van rá, mint más istenekre. Minden ember számára az persze a legfontosabb isten, akire épp szüksége van.

A világ az istenek játszótere, s azért hozták létre, hogy kedvükre alkothassanak, s elűzzék az unalmukat. A világ kezdetben csak kopár űr volt, közte röpködô sziklákkal, s hatalmas fortyogó vulkánokkal, amik a Nap körül keringtek, ám a levegô oly metszôn hideg volt, hogy aki szippantott belôle, tüstént megfagyott a tüdeje, s azonnal megfulladt. Az istenek, akik már korábban is léteztek máshol, ekkor érkeztek meg ide, s kezdték átalakítani a világot kedvük szerint.

Hatalmas fákat növesztettek, melyek ágai az égig értek, s a fák magjaiból élet született, ami a földbe esett, abból virág vagy fa lett, ami a föld felszínére, abból állat, s ha a mag még a levegôben kikelt, abból madár vagy pillangó. Igy egyre szebb lett a világ, s végül mindent beborítottak a zöld kertek. S az emberek, akik a fák csúcsán éltek, látták, hogy milyen szép lett a világ, s lemásztak a földre, hogy benépesítsék azt, pedig az Angyalok figyelmeztették ôket, hogy még nem érettek meg rá, ám az emberek törzsfônöke látta, hogy ha tovább várnak, akkor a világ minden része benépesül, s nem lesz hely számukra, ezért az Angyalok figyelmeztetésével nem törôdve kimentek a Fák árnyékából, s valóban nélkülözés lett a részük, ám megtanulták a vadászat és a földművelés tudományát, s az istenekhez hasonlatosan saját kedvükre kezdték el formálni a világot. Azok az emberek, akik mégis a Fák mellett maradtak, az Isteni Kertekben, nyúlánkká váltak, testük vékony lett, ám fürge, s az istenek gyümölcseit éve beléjük szállt a tudás egy része. Amikor a teremtés befejezôdött, az elfek, mert így nevezték magukat a késôi gyermekek, meglátogatták az elkóborolt törzseket, s adtak nekik a tudásukból, ismét bevezették ôket az istenek tanításaiba, mert sok törzs bűnösen elhagyta a régi tanítások útját, s ismét egységben kezdtek el élni a természettel.

Az Angyalok kara megvédte az embereket az ellenfelektôl, s béke volt évezredeken át. Azonban az ôsi nép, kik az űrbeli sziklák lakói voltak, s bôrük fehér volt, mert a hideg űrben nem érte ôket napfény, megelégelték ezt, s sziklák hullottak alá az égbôl, melybôl a külsô űr szörnyeinek garmadája tört elô, hogy visszataszítsák a termékeny földeket abba az állapotba, amilyen a Teremtés elôtt volt.

Az Angyalok és az elfek tehetetlen dühhel csaptak le rájuk e pusztítást látván, de a Sápadtak repülô sziklákon és tüzet okádó sárkányokon kedvükre tomboltak, s a csata évszázadokon át tartott. Az istenek egy része közben a Sápadtak pártjára állt, s volt olyan is, akik meghalt az ütközetek során.

A háború a Kataklizmával ért véget, amikor a Föld, a Víz, a Lég, s a Tűz elemei egyetlen csapással kiűzték a gonoszt a földrôl, ám utána nem maradt sok minden egyben. A Föld morajlott, meghasadt, égô köveket fújt, a Víz végighömpölygött a pusztán, elmosva a démoni szennyet, a Levegô tombolt, s a vihar városokat fújt el, a Tűz pedig háromszor futott végig az egész világon. A tomboló háborút csak a legszerencsésebbek, az istenek kedveltjei élték túl, s még az istenek egy része is odaveszett a küzdelemben.

Ennek köszönhetô, hogy elűzettek ôseik isteni földjérôl, s az istenek nélküli emberek - a segturok - lemészárolták népüket, s kiűzték a pusztába, s azóta kényszerülnek nélkülözni. Igy lettek a világ ôsi birtokosaiból nomád csavargók, akik mások alamizsnájából élnek.

Azóta a vallásuk kiegészült a szellemek hitével, amit a rowlindoktól vettek át, ám könnyen beillesztették hitvilágukba, mivel alapvetôen nyitottak voltak minden új eszmére. Fôleg a Kataklizma után, ami alaposan megzavarta gondolataikat az istenek viselt dolgairól.

Jelenlegi hitük alapjait az istenek százai jelentik, akik Angyalokon át üzennek, ám ember képében is megjelenhetnek a földön. A szellemek az ô szolgáik, akik teszik a dolgukat, de alapvetôen csíntalanok, s amikor nincsenek küldetésben, közvetlen irányítás alatt, mágikus ereiket saját céljaikra használják fel. Nem tisztelik annyira a szellemeket, mint a rowlindok, nem is igen áldoznak nekik, inkább úgy látják, a szellemek a világ részei, akiket ha nem bolygatunk, nem is okoznak bosszúságot.

A sok-sok istenbôl általában 1-3 ôristen szoktak választani, s hiszik, hogy ha ezeknek megfelelôen élnek, akkor az isten haláluk után kiemeli ôket a világból, s újra visszahelyezi az élet körforgásába, érdemeinek megfelelôen. Az ôristent általában az életük szerint választják, s ha valaki harcos, akkor a Harc istene lesz az ôristene, de ha utána vándorkereskedô lesz, akkor a Kereskedôk istenéhez fog imádkozni. Az istenek váltogatása a hívôk között nem jelent különösebb problémát, csak a papoknál.

A papjaik legtöbbje csak egy istent szolgál, ám egymással nem ellenséges istenek közül akár többet is választhat, akiket egyszerre tud szolgálni, anélkül, hogy a filozófiájukat és erkölcsi parancsolataikat megbolygatná. Szentélyeik legtöbbjében több isten oltára is megtalálható, ám vannak egyes isteneknek szentelt templomok is. A papságok legtöbbször rivalizálnak egymással, a hívek és az egyházi vagyon miatt, s néha kisebb vallási háborúkat is indítanak egymás ellen. Papjaik általában vándor szerzetesek, akik az istenük igéit hírdetik, s gyakran bíráskodnak vitás helyzetekben; piaci igehírdetôk, akik a városi forgalomban szónokolnak; s remeték, akik a pusztában keresik az isteni igazságot. A papoknak magukban nincs jelentôs befolyásuk, ám ha az egyház mögéjük áll, akkor jóval nagyobb súlya lesz szavaiknak.

A hívôk egy része fanatizálható, ám legtöbben csak békésen hisznek az istenekben, ám nem tennének azért, hogy valamelyik elôbbre jusson, hisz ha a saját istenük meggyengül, választanak helyette egy másikat. Mivel társadalmuk szervezettsége nem túl magas, ezért nem nagyon van rá hatása az egyháznak, így csak minimális adót szednek a hívektôl, s megelégszenek azzal, hogy részt vesznek a szertartásokon.

Szentélyeik nagy részét szekéren vontatják, hisz állandó vándorlásban vannak a szekták is a pusztán, egyrészt, hogy saját állataikat dús legelôkre vigyék, másrészt azért, hogy meglátogassák távoli híveiket is - így nem nekik kell hosszan kóborolni. A vándor papokat még a legfukarabb törzs is ellátja vízzel és élelemmel, mert sosem lehet tudni, melyik isten segítségére lesz szükségük a közeljövôben.


Szólj hozzá a témához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza a Beltengerhez Levél írása