Infó Világ Alkotókör Termékek Játékok Fórum
Hudi: Végső csata

( Honlaptérkép ) Főoldal - Alkotókör - Írások - Hudi: Végső csata


Artwork copyright © Richard Fergusson

- Uraim, holnap eljön a végső csata ideje. Ordane hangja érezhetően megremegett, amikor kimondta - most dől el, hogy a theldarinok fogják e uralni a rowlind vidéket vagy pedig eltakarodnak innen vissza mocskos kis városaikba.

Végignézett tizenkét társán. Az elfek arca a teljes, nyugalmat és megbékélést tükrözte. Két másik társuk egy nagydarab hengdor barbár férfi és egy kopasz, barnabőrű, zömök ork mindketten zsoldosként keresték a kenyerüket, ahogy most is. Kettőjük arcán viszont izgalom es várakozas látszodott.

Ordane várta, hogy ok ketten mikor allnak föl vagy kiáltják azt, hogy miénk a győzelem. De legnagyobb meglepetésére mindketten csöndben maradtak, talán megértették, hogy milyen fontos dolog fog most történni.

-Elokészítették a többiek a szertartást? - kérdezte Ordane.

-Még nem, de holnap reggelre készen lesznek.

Ordane ingerülten felhorkant.

-Holnap, mindig csak holnap!

Hirtelen megfordult és kiment. Odakint szakadt az eső, de ő nem törődött vele, hogy teljesen átázik, meg örült is neki. Forró vérét lassacskán lehűtötte az eső. Gondolatban már a holnapi ütközeten volt és a többi elf oldalán irtotta az átkozottakat. De tudta jól, hogy ő ezt nem teheti meg, hiszen ő egy Őrző, egy kiválasztott. Ő nem kockáztáthatja az életét. Keseruen elmosolyodott, - hol lesz ő a kiválasztott, ha a theldarinok győznek?

Talán én leszek bányákban a túlélok vezetője? Persze gondolta magában - én leszek elöl én fogom a csilléket tolni.

Csapongó gondolatai ismét más irányba terelődtek.

Ha elmúlik ez a fránya vihar, akkor holnap az orkoknak sikerülhet kivitelezni a tervüket és beomlasszák azt a barlangrészt, ahol a theldarin vezetők húzzák meg magukat.

Fanyarul elmosolyodott - ha pedig nem...akkor még nehezebb dolgunk lesz.

Végignézett a seregen és elmosolyodott, amikor észrevette az orkok tarka sátrait. de mosolya nem tartott sokáig, mert újabb sátrat vett észre, ahol a sebesülteket helyezték el. Közben lassan elindult saját sátra felé.

Ruhástul vetodött le az ágyra, szinte oda se figyelt, arra, hogy csurom vizes ruhában van. Gondolatai a csata körül jártak. Egészen addig, amíg a kimerültsegtől el nem aludt. Álmodott. De álma korántsem volt békés, álmában démonokkal csatázott és vesztésre állt. Nyugtalan álmát kürtszó zavarta meg.

Kipattant az ágyból és kirohant a sátorból. Futás közben örömmel nyugtázta, hogy elállt az eső. Körülöte lassacskán keltek fel a kimerült elfek. Amikor észrevette, hogy egy kis csapat ork közeledik északról abbahagyta a futást, mert rájött, hogy csak az ő sikeres visszatérésükre szólaltak meg a kürtök.

Elmosolyodott, mert észrevette a felé közeledo főpapot, aki szintén mosolygott.

Ez azt jelenti -nyugtázta magában- hogy elkészültek a szertartással.

-Ordane Őrző, sikerült. Imáink meghallgatásra találtak és isteneink elküldték angyalaikat.

-Készen állunk a szertartással.

-Ez jó hír. -mondta Ordane - Tisztázzuk még egyszer, a mi dolgunk annyi lesz, hogy megküzdjünk a sápadtakkal, ugye?

-Igen. A demonokkal és a fekete sárkányokkal mi foglalkozunk.

-Remek. - könnyebült meg Ordane.

-Készüljenek egy óra múlva tamadunk.

Odasiettet a táborba érkező orkokhoz.

-Sikerült?

-Igen, sikerult Ordane Őrző, már csak a jelre várunk.

-A jelet nemsokára megkapjátok, készüljetek fel.

Feszülten figyelte az utolsó csapatok megérkezését is. Majd mikor megérkeztek felemelkedett a nyeregben, hogy egy utolsó lelkesítő beszédet tartson.

-Rajtunk áll, hogy gyozünk e ma. Isteneink áldása rajtunk van. Gyerünk irtsuk ki az irmagját a sápadtaknak.

-Aki a legtöbb sápadtat küldi a másvilágra azt meghivom Grodan legjobb kupijába és együtt mulatozunk, a mindenre kapható szépségekkel.

Elmosolyodott, amikor meghallotta a közelben felcsendülő nevetést.

-Készüljetek.

Megadta a jelet. Az orkok kezdtek a csatát. A lezudulo sziklák hangja pár percig minden egyéb hangot elnyomott. Ordane várt meg pár percet amíg elül a por.

-Drinaro narden - kiáltotta az Őrzők ősi csatakiáltását.

-Előre a dicsőségért.

A több ezer fős sereg megindult lefele a domboldalon. A barlangból kiáradtak theldarinok és a démonok. Szedettvedett csapataik igencsak furcsa látványt nyújtottak, ahogy kijöttek a beomló barlangból.

Azonban nem estek kétségbe ekkora sereg láttán, gyorsan körbeállták a boszorkánymestereiket és vártak.

Ordane hiába tudta, hogy a sereg többsége nem is theldarinokból áll, hanem zsoldosokból, nem tudott másként gondolni rájuk, mint férgekre, amiket el kell taposni.

A boszorkanymesterek kört alkottak és a kör közepére egy különösen nagy démon állt be.

A démon teste egy normális humanoid testére hasonlított azzal a különbséggel, hogy majd 9 láb magas volt és bőrszine zöldes árnyalatú volt, a fejen pedig két fekete szarv meredt az égnek.

Ordane egybol felismerte a démonok fejedelmét Tzrarhgdort. Elfogta a rettegés, hogy talan mégsem fog olyan simán menni a győzelem.

Ekkor a ket sereg egymasnak feszült és ez elvonta Ordane figyelmét a szertartásról.

Keserűen figyelte a lenti csatát. Odalent az elfek és emberek elszántan küzdöttek a az theldarin harcosokkal.

Mindkét seregben megtalálható varazshasznalók érthetetlen üvöltései és az azokat követő halálhörgések egyre nagyobb dühöt váltottak ki Ordaneból.

Szeme megakadt az egyik emberen, aki isszonyú véres testeket hagyott maga után. Magában elismeroen fütyentett, ez igen.

Rodaer, hisz jól ismerte a férfit, mindig is derék harcos volt.

Rodaer odaért egy kisebb csapathoz, akik láthatóan egy férfit védtek. Rodaer rávetette magát az egyik harcosra, de ahelyett, hogy leszúrta volna csak oldalra perdítette és a varázsló felé vetette magát. A férfi ekkor egy érthetetlen szót kiáltott majd Rodaerre mutatott. Kezéből szikrák pattantak ki, Rodaer sikoltva rogyott a földre a mellette levő két theldarinnal együtt. Rángatozva próbálták eloltani magukat, de a magikus tűz nem aludt el egészen addig, míg a testek abba nem hagyták a rángatodzást.

Ordítást hallott, majd a keményen nekicsapodó testet érezte, azt hitte, hogy valamelyik sápadtnak sikerült áttörnie a seregen.

Keményen az ellenfele arcába vágott újra meg újra egészen addíg, míg a rajtafekvo test el nem ernyedt. Emberei felsegítették és ekkor vette észre, hogy mekkorát tévedett. A földön egy elf feküdt, a páncéljának hátulja hiányzott, a helyén csak valami zöldes anyag füstölgött. Ordane nem bírta, tovább fékezni a benne forrongó indulatokat, emberei legnagyobb megdöbbenésére lóra pattant és megparancsolta az embereinek, hogy kövessék.

Levágtatott a domboldalról bele egyenesen a csata sűrűjébe. Lovával gázolta a theldarinokat, míg egy hosszú landzsával szügyön nem szúrták. Még időben lepattant a lóról, mielött az ráesett volna. Leszúrta az útjába akadó sápadtat, majd a következőt ekkor egy nagydarab szénnégett emberi testet vett észre. Felismerte Rodaert, mert a sisakján a harcos kedvenc állata, a medve volt, bár eldeformálodott a tűztol, még mindig jól kivehető volt a kétlábra álló medve alakja. Ordane szemével Rodaer gyilkosát kereste. Észre is vette, ahogy annak varázslata nyomán testét zöldes burok fogta körbe. A férfi már csak egyedül állt, a körülötte lévő theldarin harcosok mind egy szállig meghaltak.

Ordane didalittas ordítást hallatott majd a neki alló férfit hátbaszúrta. Szúrása keresztül ment a férfin, aki egy végso varázslatba kezdett, de az istenek nem adtak neki annyi idot, hogy befejezze.

Ordane kirántotta kardját a hullából. Körbenézett, de mindenhol csak vért látott.

Elfogta a harci láz, nem kimélt senkit. Szúrt, vágott, ütött rúgott, ahol elhaladt csak véres testek maradtak utána.

Ebbol a különös bodulatból egy iszonyú rikoltás zökkentette ki. Szétnézett és látta, hogy a theldarin boszorkánymesterek körül megfeketedik a föld. A fekete rész legnagyobb megdöbenésére elkezdett tovább terjedni a két sereg felé. Várta, hogy a papok egy ellenvarázslatot fognak létrehozni. De ahogy a papokra nézett észrevette, hogy azok egy fekete sárkányal vannak elfoglalva.

Ekkor egy másik különös látványra lett figyelmes a távolból egy óriási szivárványszínu tornadó közeledett, egyenesen a boszorkánymesterek fele. A szivárvány méreteinél fogva az egész seregen áthaladt, de nem okozott semmit, kivéve azon, hogy az emberek és az elfek teljesen összezavarodtak. A tornádó célja a kört alkotó varázshasználók voltak.

A fekete iszonyat elérte az első harcosokat, akik sikoltozva estek össze, testük elkezdett összeaszalodni. Nem kimélte sem a elfeket sem a theldarinokat, válogatás nélkül ölt.

Ekkor a feketeség és a szivárvány összeért. Ordane azt, hitte, hogy valami nagy robbanás kiséretében megsemmisül mindkét varázslat, de legnagyobb meglepetésére mindkettő haladt tovabb, mintha nem is történt volna semmi. Mellette a harcosok elkezdtek hátrálni, mert ok észrevették, azt, hogy milyen közel került a feketeség. De Ordane nem bírta levenni a szemét a tornadóról, amely közben elérte a boszorkánymestereket, a tornadó a közelben álló harcosokat széttépte, míg a démonokat és a boszorkánymestereket magával ragadta.

Ordane-on faradtság lett urrá, nem bírt uralkodni a saját testén, észrevette, hogy a feketeség elérte ot is és hiába van a lelkén mágikus pecsét ettol a magiától, nem tudja megvédeni.

Lerogyott a földre. Egyre jobban kezdett elfáradni, míg végül a jotékony sötétség magával nem ragadta. Utolsó emlékei a körülötte agonizálok halál sikolyai voltak.

Ordane arra eszmélt, hogy egy csoport elf között gyalogol egy vakító nyilás felé. Egy ellenállhatatlan ero vonzotta a fény felé. Ez ido alatt a környezetérol alig vett tudomást. Lelkére béke telepedett, úgyérezte, hogy o mindent megtett, amit megkellett tennie. Istene színe elé nyugodt szívvel járulhat. Ezt az euforikus pillanatot az zavarta meg, hogy egyre lassabban haladt a fény felé, mintha valamilyen sűrű masszában probált volna menni.

Boldogsága még ekkor is leírhatatlan magasságokba emelte.

De nem tudta fékezni a rátöro duhet, amikor megjelent mellette néhány theldarin is.

Lelkét elöntötte a gyülölet és ez csak fokozodott , amikor ezek a theldarinok megragadtak és a fénnyel ellenkezo irányba kezdték el vonszolni, hiába próbált ellenállni, ereje nem vetekedhetett fogvatartóiéval.

Közben megforditottak és észrevette, hogy mi felé vonszolják. A céljuk az volt, hogy minél közelebb kerüljenek egy zöld boru humanoidhoz.

Megértette, hogy lehet, hogy soha nem jut istene színe elé.

Megpróbálta újból kiszabaditani magát, de ezuttal se ment neki. Odaértek Tzrarhgdorhoz, aki megragadta és egy kapu felé kezdte vonszolni. A kapu túloldalán démonok sorakoztak és várták prédájukat.

Ordane minden keserűségét egyetlen végső ordításba sűrítette.

-Drinaro narden!

2000.10.14.

2000.10.16.


Szólj hozzá a novellához!

Összes hozzászólás új ablakban

Vissza a Főoldalra Vissza az Írásokhoz Levél írása